Csaba Lászlóval, a CEU és a Corvinus Egyetem professzorával az Élet és Irodalom legújabb számában jelent meg interjú. A közgazdász egykor – még a „hőskorban”–Orbán tanácsadója is volt, most erről az időszakról is beszélt. A szakember szerint több ezermilliárdnyi euró ömlene az országra, ha a kormány nem a migránsozással lenne éppen elfoglalva.
A legújabb könyvét a „Törpéknek” ajánlja,
vagyis a következő nemzedéknek, benne a két unokájának is:
„Az ő bőrükre megy az a sok kihagyott lehetőség, a képtelen politikai játék, a sok irracionális gazdasági fordulat, amelyet a rendszerváltás óta hatalomra került politikai elit elkövetett az ország ellen.” /……/ „Az tudható, hogy rövid ideig gazdasági szakértője lehettem az Orbán-kormánynak, amit fontosnak tartottam, akkor személyesen mondtam el. Ma már inkább a következő generációnak segítek felismerni a hibákat. Feltéve, ha őket érdekli majd.”
Csaba úgy gondolja, a magyar gazdaság fejlődött ugyan, de előre csak lassan jutunk, mások viszont megragadták az uniós csatlakozás adta lehetőségeket:
„….jóval előbbre jutott nálunk Lengyelország is, pedig az idősebbek még emlékeznek a ’80-as években a Keleti pályaudvaron törülközővel vagy piperecikkel seftelőkre, sőt, magam is láttam a kígyózó sorokat az üres varsói üzletek előtt. Ma viszont már egyértelmű, hogy előttünk vannak. Az egy főre eső jövedelem egy évtizede magasabb. De említhetném a szlovákok lendületes fejlődését is, akik bebizonyították, hogy prágai gyámkodás nélkül is boldogulnak. A gazdasági teljesítményük legtöbb mutatója előrébb tart, beleértve az euró bevezetését is, az egy főre jutó jövedelemben is jobbak. Folytathatnám a sort a románokkal, akik rövidesen szintén megelőzhetik a magyar gazdaság tempóját.”
Nálunk nem alakult ki az értékrend, ami kedvezne a távlatos gondolkodásnak.
Holott régi igazság, hogy nyersanyag híján csak a tudás, a kreativitás lehetne a tartós felzárkózás alapja:
„Ezt igazolja Szingapúr, Izrael, Írország példája is, ezek az államok a perifériáról kerültek a világ élvonalába. Követendő példa tehát lenne, de nálunk a döntések java része rövid távú érdekek alapján születik. Látjuk, még az uniós pénzeket is a napi politikai haszon reményében költik el, ezért nem is hasznosulnak igazán. Értékrendünk nem becsüli a tudást és a teljesítményt. Az Akadémia elleni kormányzati fellépés pontosan ezt tükrözi. A jelek szerint a jövő sem lesz jobb. „
Nemhogy közelítettünk volna Ausztriához, a várt magyar csoda elmaradt, a lemaradást már mindenki érzi az élet összes területén:
„Tudom, Ausztria 150 éve is előttünk járt, de 30 éve a mi déli pályaudvarunk még összemérhető volt a bécsivel. Ugyanez a helyzet a magyar iskolákkal, kórházakkal, lassan minden család érzékeli, hogy az ország kórházai életveszélyesek, de a politika kormányzatokon átívelően hagyja szétrohadni az egészségügyet. De baj van az államigazgatással és az igazságszolgáltatással is. Persze, nekünk is vannak sikereink, de a mai gazdaságban nincs benne a fejlett európai országokhoz történő gyors felzárkózás esélye. Nyilván nem véletlenül jár a nemzet bankára, Matolcsy György is Bécsbe bevásárolni.”
