Blogbazár
Bruck András: Vonaton
Most érettségizett, kisebbik fiam külföldön volt néhány barátjával, és furcsa mód ragyogóan tiszta, modern pályaudvarok fotóit küldözgette nekem, például szobrok és katedrálisokéi helyett.
Pár nappal a megérkezése után aztán ismét kaptam tőle egy fotót a messengeren,
ezt itt a szöveg alatt. Ezúttal a Balatonról tartott hazafelé. Rögtön értettem a célzatosságot a két világ: a kinti és a mienk közötti újra áthidalhatatlanná vált különbségről. Ezért csak annyit kérdeztem tőle, ő olvassa-e azt a könyvet, bár ezt valószínűtlennek tartottam. Hogy úgy mondjam, nem egy könyvmoly a gyerek. Ezt felelte:
„Nem, egy néni, akivel arról kell beszélgetnem, miközben konkrétan egy vécében ülünk a vonaton, hogy fejlődik az ország.”
Akkor hát innen indulnék,
de előbb még felhívnám a figyelmet a gyerek szóhasználatára: néni. Tehát nem fanatikus, vén kurva, ahogy esetleg én neveznék egy ilyen agymosott barmot. Néni. Egy kicsit meg is hatódtam a gyerek ártatlan finomságán – gondolom, ez inkább az anyai ág hatása.
Keleti, Déli, Nyugati
– a mai napig életem rossz élményei közé tartoznak. A Nyugati pályaudvar előtt elhaladva ma is minden alkalommal elborzadok, sietve távolodom a pályaudvar előtt kavargó emberi rémek elől. Az az egész kinti és benti mikrovilág ott egy ország civilizációs megrekedtségének és megrázó igénytelenségének pontos tükre.
Ellentétben számos értelmiségi álláspontjával,
én fölöslegesnek tartom a minapi tusványosi Orbán-beszédnek, ennek a legújabb primitív hadoválásnak az elemzését. Látjuk, mit művel egy évtizede, látjuk, hova viszi az országot, és nem érdekelnek a sorozatgyilkos és a bankrabló indítékai és szakzsargonjai, akkor sem, ha a ténykedését most átnevezte „keresztény szabadságnak”. Különben se nekünk mondta, hanem annak a vonaton ülő néninek meg a hasonló nénik millióinak. Igaz, nem csak nekik.
A napokban kaptam egy levélkét egy régi kollégától,
ma a diktatúra médiájának egyik bennfentes alakjától:
„Andris, rosszul látod. Belülről ismerem a nemzeti tábort, amely elsősorban Orbán-hívő, s csak utána jön a Fidesz. Több mint 2 millió emberről van szó, akik tömbként szavaznak rá – vajon miért? Mert tudják, hogy ő a keresztény nemzeti megmaradásunk garanciája. Hagyjuk már a sok maszlagot, hogy nincs jogállam, demokrácia stb.! Sokat járok Németországba, ott rosszabb a sajtószabadság helyzete, mint az NDK-ban volt… Az a bajotok, hogy OV és pártja elindított egy vissza nem fordítható folyamatot… Orbán történelmi nagyság, szobrokat fognak neki majd állítani, de előbb még marad kb.15 esztendő, úgyhogy nyugi.”
Na ez a nyugi viszont aggaszt.
Abba belenyugodtam már, hogy sosem lesz egy korszerű, tiszta pályaudvarunk. Egy mérnök szerint egyrészt nincs hozzá elegendő szellemi kapacitásunk, másrészt kultúránk. Azt mondta, egyszerűen bunkók vagyunk hozzá, szeretünk mocsokban és elnyomásban élni. Nem vitatkoztam.
Ez az arrogáns kis nyugi viszont nem hagy nyugodni. Mi lesz velünk, ha igaza van egykori haveromnak?
Szerző
