Kultúra
Újabb díj Kovács István Ostrom című filmjének

A fikciós témájú vizsgafilmek fődíját kapta meg Kovács István Ostrom című alkotása a Filmiskolák Nemzetközi Szövetségének versenyében.
A rendező a legmagasabb pontszámmal lett első
és megkapta a CILECT-díjat. Magyar produkció korábban nem részesült ebben az elismerésben. A díjat októberben adják át Moszkvában – közölte a Színház- és Filmművészeti Egyetem hétfőn az MTI-vel.
A filmes iskolák legnagyobb nemzetközi szervezete, a 172 intézményt tömörítő CILECT minden évben versenyre hívja a vizsgafilmes alkotókat fikciós, dokumentumfilmes és animációs kategóriában. A Színház- és Filmművészeti Egyetem ebben az esztendőben a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával tavaly leforgatott 23 perces kisfilmet, az Ostromot indította a fikciós alkotások között. Ebbe a kategóriába a világ legkülönbözőbb részeiről 136 produkciót nomináltak. A benevezett filmeket azok az iskolák osztályozták, amelyek jelöltek filmet az adott kategóriában. Kovács István diplomafilmje 114 ponttal végzett az élen.
A film Szarajevóban játszódik
Az Ostrom készítői az elmúlt egy évben már számos rangos hazai és nemzetközi elismerést kaptak, köztük az Amerikai Filmakadémia Diák Oscar-díját, a Magyar Filmkritikusok díját, a Magyar Filmdíjat, a luxemburgi CinEast fesztivál közönségdíját és a BuSho fődíját. A Cannes-i Reklámfesztiválon Kovács István rendező vehette át a legjobb diplomafilmet illető Young Director Awardot.
A Vedrana Bozinovic és Mirela Lambic bosnyák, Nenad Pecinar és Radoje Cupic szerb, illetve Trill Zsolt és Keszég László magyar színész közreműködésével leforgatott Ostrom 1994-ben, a háború sújtotta Szarajevóban játszódik. Főhőse egy magányos bosnyák nő, aki elindul, hogy vizet találjon magának és hajat mosson, várva várt randevúja előtt. Életveszélyes terve végrehajtásától sem szomszédai, sem a mesterlövészek nem tudják eltántorítani.
A kisfilmből nagyjátékfilm készül
A kisfilm az Inforg-M&M Film (Mécs Mónika, Mesterházy Ernő, Alföldi Nóra producer) és az SZFE (Bosnyák Miklós producer) gyártásában, a Film Force Team (Hutlassa Tamás, Hutlassa Barna producer), a Filmfabriq (Osváth Gábor producer) és a Vision Team koprodukciójában készült. A forgatókönyvet Gasztonyi Kálmán írta, az operatőr Dévényi Zoltán, a vágó Duszka Péter Gábor, a látványtervező Rajk László, a hangmérnök Balázs Gábor volt, a line producer D’Intino Patrícia, a gyártásvezető Hegyi Nóra.
A tervek szerint az Ostromból nagyjátékfilmet készítenek az alkotók.
(Forrás: MTI)
Szerző

Friss
- Orbán Viktor „eget renget” – Élőben Tusványosról
- Magyar György: hajrá Átlátszó, a közérdekű adatok gyűjtése nem bűncselekmény
- Majka az One nevét viselő színpadorlól újrázott: tök mindegy, hogy ti mikor mentek és mikor jöttök, én mindig itt maradok
- Mészáros Lőrinc kondenzcsíkja magáért beszél
- A valósághajlítók és fiatalok találkozása Tusványoson
- Buszbérbeadók, ne izguljatok, ‘lesz Békemenet, akár 2 is!’
- Panyi Szabolcs: Bayer Zsolt mégiscsak a mi kutyánk kölke, Magyarországról való kitiltás nélkül ‘gyűlöletbeszélhet’?
- Tusványos 2025 – Punnany Massif – Népszabadságos póló – áthúzott KDNP-logó
- Közlöny van róla: nyomkövetőt kaphatnak a kormány külföldi vendégei ellen tüntetők
- Ki ne hagyd! Hétvégi szerelmi horoszkóp az év 30. hétvégéjére!