Keresés: - Városi Kurír

Sorting by

×

Bokros Lajos: az eurót tíz éve be kellett volna vezetni, elhibázott lépés a hitelmoratórium és felesleges a 13. havi nyugdíj bevezetése

Értelmetlen és felesleges intézkedés volt a 13. havi nyugdíj bevezete, ami a költségvetési túlköltekezés része, mivel „Magyarországon senki sem fizetett 13. havi nyugdíjjárulékot, a 13. havi nyugdíj sem illet meg senkit” – mondta Bokros Lajos közgazdász, volt pénzügyminiszter a Népszavának. A beszélgetés során kiderült, hogy szerinte az eurót már tíz éve be kellett volna vezetni és hogy elhibázott lépésnek tartja a hitelmoratóriumot.

Tovább

Amikor a valóság vállon veregeti Orbán Viktort: levél a Keletiből egy hiteles embertől, aki valóban segít!

Orbán Viktor a Karmelita melegéből mást sem hangoztat, hogy vezetésével mindent megtesz az erre hivatottak tanácsa, hogy az Ukrajnából Putyin háborúja miatt menekülőknek segítsenek. Ennek némileg ellentmond a helyszíni tudósítás a Keleti pályaudvarról, ahová a hús-vér emberek ezrei érkeznek és civilek segédkeznek, ahogy tudnak.

Tovább

Fejcserés támadás: váratlanul lemondott Varga Judit férje a Diákhitel Központ vezetéséről

A Magyar Fejlesztési Bank csoporthoz tartozó Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója, Magyar Péter saját kezdeményezésére, közös megegyezéssel távozik a cég éléről. A vezérigazgatói feladatokat keddtől Havelda Balázs, a társaság pénzügyi vezérigazgató-helyettese veszi át.

Tovább

Békesi László: a kormány és a jegybank hitelessége nálunk zéró, (…) az inflációs várakozások önbeteljesítő számításokká válnak

A tartósan magas infláció okai, következményei, csökkentésének lehetőségei – különösen a kormány ár intézkedései nyomán – sok embert foglalkoztatnak. Gyakran kapok ezzel kapcsolatos kérdéseket, ismerek meg egymástól nagyon eltérő, gyakran érzelem vezérelt véleményeket. Megpróbálom röviden, amennyire lehet leegyszerűsítve összefoglalni ennek a súlyos társadalmi-gazdasági jelenségnek a lényegét.

Tovább

Tiborcz Istvánnak nem kell aggódnia, hogy Tiborcz István esetleg tovább hitelezi-e a kormányfő vejének beruházásait!

Nevesebbnél nevesebb ügyfelekkel büszkélkedhet a Gránit Bank, miután kiderült: a Tiborcz István tulajdonolta BDPST Zrt. az óév utolsó napjaiban bejelentette a pénzintézet többségi tulajdonrészének megvásárlását – vezette fel bejegyzését Magyar Bálint közösségi oldalán.

Tovább

A jóslat szerint soha nem látott mennyiségben vesznek fel idén lakhatásra Babaváró hitelt

Egyre nagyobb arányban fedezik lakhatási céljaikat az ügyfelek a Babaváró hitelből, a Duna House Pénzügyek felmérése szerint az igénylők közel háromnegyede költi ingatlanvásárlásra az elnyert hozzájárulás összegét, s az év végig még várhatóan mintegy ezer milliárd forint támogatott hitelt fognak felvenni a családok.

Tovább

Szijjártó szerint dilis az, aki nem vesz fel kínai hitelt, hogy abból kínai vállalatokkal vasútat építsen kínai termékek szállítására?

Érdemes megjegyezni a dátumot! – 130, vagy 2.400 év múlva október 15-én lesz esedékes, hogy megtérül a Budapest-Belgrád vasútépítés. Nem olvasta félre a kedves érdeklődő és az újságíró sem írta el, valóban úgy tartják a szakértők, hogy a 85%-ban kínai hitelből épülő Budapest-Belgrád vasútvonal, amiről nagyjából ennyit lehet tudni, hiszen titkosították a szerződés részleteit, szaldója 0 legyen, vagyis ezután kezd majd az utódoknak némi hasznot hajtani.

Tovább

Magyar György: a népesség-nyilvántartás, mint közhiteles (?) adatbázis, avagy utat nyitunk a szervezett voksturizmusnak?

Gulyás Gergely miniszter szerint a lakcímet érintő törvénymódosításnak nincs köze a választáshoz, az csak arról szól, hogy sokan nem laknak ott, ahova be vannak jelentve. De ez miért most, a választás előtt öt hónappal jutott az eszükbe? Szerintem ha trükközni akarnak a szabályokkal, már a látszatra sem adnak. A népesség-nyilvántartás pedig ettől kezdve mitől lesz közhiteles adatbázis?

Tovább

Vajtó Lajos: a politika színpadára lép a Szociáldemokrata Unió, a baloldal hiteles képviselője – “…a sikerrel kecsegtető alkalmas alternatíva!”

“Tudjuk jól, hogy ez nem sétagalopp, nem diadalittas menet, tudjuk jól, hogy jobbról is, balról is komoly érdekeket sérthetünk, tudjuk jól, hogy karaktergyilkosságtól kezdve mindenre fel kell készülni, de a szociáldemokrácia legnagyobb képviselője, Kéthly Anna szavaival élve: “aki fél, az menjen cukrászkisasszonynak” – mondta Vajtó Lajos október 23-án a Szociáldemokrata Unió megalakulása bejelentésekor Budapestem, a Szent István park előtt.

Tovább

Novák Katalin, a Humor-Heroldina: “az Orbán-kormány egyik legnagyobb értéke a hitelessége” – Nem inkább -ha ez értéknek nevezhető- a hitelfelvevő hajlandósága?

Tegye fel a kezét, akinek az Orbán-kormány hallatára az ugrik be elsőként, hogy “hiteles”! Nem látom a kezeket…. – mondaná a frontember egy koncerten. Úgy már igaz lehet a kijelentés, hogy -negatív előjellel- a generációkra kiható hitelfelvevő hajlandósága. Abból aztán oszt boldognak-boldogtalannak, egy a fontos: szavazz rám!

Tovább

Bajban a változó kamatozású lakáshitelesek: a kamatemelés akár milliós többletköltséget is jelenthet

A jegybank ismét emelte az alapkamatot, ami közvetve a változó kamatozású lakáshitelt fizetők számára jelent pluszterhet a kamatfordulót követően. A Bank360 kiszámolta, mennyit számít az októberi kamatemelés ezeknek a hiteleseknek a törlesztőjére nézve.

Tovább

Megint egy botrányos hitelfelvétel – Kunetz Zsombor szemszögéből

Kunetz Zombor: Remek hír érkezett. Magyarország az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Banktól 183 millió euró, azaz 64 milliárd forint kedvezményes hitelt vehet fel, amelyből 17 kórház felújítására, laboratóriumi felszerelésekre, vizsgálati kellékekre és egészségügyi védőeszközök beszerzésére kívánják fordítani. Tette közzé Varga Mihály pénzügyminiszter minapi facebook bejegyzésében.

Tovább

15 napon és mindenki megtudja, milyen hitelező Kína – A Külügynek ki kell adnia a Budapest-Belgrád hitelszerződést!

Még 15-öt kell aludni és mindannyian tisztában lehetünk nemcsak azzal, hogy mekkora hitelt hagyunk Orbán és kormánya jóvoltából a gyerekünkre, hanem azzal is, hogy milyen feltételekkel adósított el minket a Kínai Népköztársaság felé a regnáló. Mondhatják, hogy tűzhetjük a kalapunk mellé, de meglehet, hogy van jogorvoslati lehetőség….

Tovább

Márki-Zay: a választók nem fogják annak elhinni, hogy hitelesen elszámoltatna “aki Tóth Csabával közösen vezette Zuglót”!

Csütörtökön sem hagyott alább a már-már fideszes retorikára hasonlító ellenzéki adok-kapok. A nap eddigi főszereplője ezügyben kétségtelenül Márki-Zay Péter, aki legfőbb riválisává léptette elő eddig szövetségeseként emlegetett Karácsony Gergelyt. Bele is szállt, ahogy Tőle tellett!

Tovább

Másodszor fogott padlót a babaváró hitel

A nyár eleji rekordok után augusztusban csökkent a havi lakáshitelezés az MNB közlése alapján. A 117,8 milliárd forintos kihelyezés ugyanakkor még mindig magas tartományban mozog, ami továbbra is élénk lakáshitelpiacra utal. A személyi kölcsönök továbbra is magas szinten maradtak, a babaváró hitel folyósítása viszont a program történetének második legalacsonyabb értékére süllyedt a nyár utolsó hónapjában.

Tovább

Szél: a roppant szuverén Orbán-kormány egyoldalúan a kínai fél kérésére titkosította a komplett Budapest-Belgrád vasútépítés hitelszerződést!

Magyarország számára előnyös és biztonságos hitelszerződés született a Budapest-Belgrád vasútvonal létrehozására Magyarország és Kína között – mondta Varga Mihály 2020.

Tovább

CSOK-oltat Orbán Viktor! – Választási ingyen-hitel? – Új nap, új kormányzati mézesmadzag

Novák Katalin családügyi miniszter most megerősítette augusztusi bejelentését, miszerint a kormány kiegészíti ezt egy még kedvezőbb, 0%-os kamatozású lakáshitellel is azok számára, akik a CSOK igénybevételével költöznek ilyen ingatlanba.

Tovább

Zsebbevágó! Ennyibe kerül, ha jövő júniusig a moratóriumban tartjuk a hitelünket!

A fizetési moratórium október 31-ig tart az eddig feltételek mellett, és 2022. június 30-ig még nem is ér véget azok számára, akik a nyilvánosságra hozott rászoruló csoportokba tartoznak. A kamat azonban a moratóriumi hónapok alatt egyre növekszik, emiatt az elhúzódó program már jóval nagyobb terhet rak később az ügyfelekre. A Bank360 elemzői kiszámolták, mennyibe kerül a programban maradni jövő júniusig.

Tovább