Ha az MCC-n tanerő lehet, méghozzá közgazdászként és gazdaságpolitikával kapcsolatban vezetőként, aki nevét és arcát adja ahhoz az állításához, hogy „…nem a középosztály tűnt el Magyarországon,...
A múlt évhez képest csaknem háromezerrel nőtt a köznevelésben főállású pedagógusként foglalkoztatottak száma, immár 144 ezer fölé emelkedett − közölte a Belügyminisztérium (BM) a Központi Statisztikai...
Szó szerint közzéteszem ezt a levelet, mert bevallom, a sok botrány között én sem figyeltem fel erre az újabb mocskos húzásra. Ennek egyetlen célja, hogy pár...
Nem ma volt, hogy gimnazista voltam, még a múlt században, sőt évezredben, de már akkor is köztudott volt, hogy aki cigizni akart, az szünetben megcélozta a...
Szinte nem telik el úgy nap, hogy ne jönne hír arról, hogy iskolákban, utcán, játszótéren esnek egymásnak gyerekek, akiknek életkoruk -6-12- alapján írni-olvasni kéne tanulniuk, szabadidejükben...
Pintér Sándor -ezúttal nem rendőr, hanem oktatás-tótumfaktum minőségében- elindította a beígért pedagógusok kötelező továbbképzése és számonkérése programját, amely alatt a tanerőknek meg kell újítaniuk ismereteiket a...
Az Orbán-Pintér agytröszt parancsára beszeditek a telefonokat? OK, akkor figyeljetek! – gondolhatták páran a diákok közül és megcsinálták a hét gegjét. Az eszement rendeletnek eddig legalább...
A nehezen, demonstrációkkal induló tanévkezdet a nem régen a kormány által sikeresen meghekkelt demonstráció sorozatra emlékeztet, most azonban még akkora összefogás sem tapasztalható, az események egyre...
Magyaroroszágon az elmúlt időben egy hosszan elnyúlt tanári demonstrációsorozat volt, de ezt sikerrel meghekkelte a kormány. Nem úgy Szerbiában, ahol a tanárok máris meghirdették szeptember 16-ra...