Kerítésen innen
Kormányközeli elemző a békés Hamasz melletti tüntetésektől a Molotov-koktélos őrjöngésig – Na és persze az EU
Nyugat-Európában az első perctől kezdve a Hamaszt támogató tüntetések betiltása lett volna a megfelelő lépés és nem az, hogy szabadjára engedik az indulatokat – jelentette ki Horváth József biztonságpolitikai szakértő a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A mecsetek, mint az ellenállás fészkei
Az Alapjogokért Központ biztonsági tanácsadója azt mondta, az első tüntetések néhány száz emberrel viszonylag békésen indultak el, majd Berlinben már Molotov-koktélokat dobáltak, Rómában pedig nekiestek a rendőröknek. Ezek a tüntetések az agresszivitás felé hajlanak, és egyre többen, egyre bátrabban hangoztatják radikális nézeteiket. Európában terrorszervezetnek, így a Hamasznak is lehetnek alvósejtjei, de veszélyt jelentenek azok az iszlám hátterű, radikalizálódott, jórészt fiatalok is, akik egyik napról a másikra dönthetnek úgy, hogy egyénileg utcai támadásokat, késes, gázolásos támadásokat hajtanak végre – közölte a szakember. Hozzátette: a mecsetekből folyamatosan biztosítják az utánpótlást, némi túlzással bárki bármikor elkövethet ilyen támadást, válhat terroristává.
A német politikai elit még nem döntött
Számos ország a vallásszabadság örve alatt egyfajta nagyvonalúsággal kezelte ezt a kérdést, és nem vizsgálta, mi hangzik el a mecsetekben, ki fizeti azokat az imámokat, akik a Közel-Keletről, Észak-Afrikából érkeztek, milyen kapcsolati háló épül ki a küldő országtól a másod-, harmadgenerációs fiatalokig – mondta a biztonságpolitikai szakértő. Horváth József úgy fogalmazott, a német politikai elit, a jelenlegi kormánykommunikáció nem döntötte még el mit tegyen: csak ideiglenes látszatintézkedés, hogy megerősítették a zsidó iskolák, a zsinagógák védelmét. Ugyanakkor a szakértő szerint kettős mércét alkalmaznak: míg ebben az esetben óvatosan lépnek föl, a parlamenti pártként legálisan működő Alternatíva Németországért (AfD) esetében gyakran felmerül a betiltás lehetősége.
Persze az EU
Az Európai Unió vezetői semmiféle intézkedést nem tettek annak megakadályozására, hogy fedőszervezeteken keresztül az iszlám radikális szervezetekhez, a Hamászhoz juthassanak támogatásai – közölte a szakember párhuzamot vonva az ukrajnai helyzettel, ahol az EU hallgatólagosan tudomásul veszi, hogy az érkező források 30 százaléka „kézen-közön eltűnik”. A szakértő úgy látja, látszanak a Gázai-övezetben a szárazföldi támadás előkészítő jelei: a kommandós egységek már a terepen vannak, igyekeznek megtisztítani a feltételezett behatolási pontokat az aknáktól, robbanóeszközöktől, csapdáktól.
Horváth József szerint fennáll a konfliktus kiszélesedésének veszélye, a kérdés, hogy az izraeli hadsereg milyen keményen lép föl, és a kétségtelenül fennálló humanitárius veszélyt érzékelve sikerül-e a nőket, gyermekeket, időseket kimenekíteni Gáza városából és annak közvetlen környezetéből.
Szerző
Friss
- Ujhelyi István: Lánczi Tamás elsőként listázná az ellenzéki Orbánt
- Demokrácia magyar módra, avagy az önkény tombolása
- Orbán Viktor: összehívtam a Védelmi Tanácsot
- Tarjányi Péter: nem világháború még, de annak előszobájába léptünk
- Bekövetkezett! – Amerika B-2-es csodagépei szétbombázták az iráni atomprogram hegymélyébe rejtett központjait
- Sulyok Tamás pennája működésben: aláírta a törvényt, amely kettős állampolgároktól veheti el a magyar állampolgárságot
- Heti horoszkóp – Fókuszban a szerelem-munka-egészség témakörök
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek