Connect with us

Sport

A címvédő Sopron Basket gálázott Belgiumban

Megosztás

A címvédő Sopron Basket könnyedén nyert az újonc belga Mechelen vendégeként csütörtökön a női kosárlabda Euroliga 2022/23-as idényének az első fordulójában.

Fegyverneky
Megosztás

A címvédő Sopron Basket könnyedén nyert az újonc belga Mechelen vendégeként csütörtökön a női kosárlabda Euroliga 2022/23-as idényének az első fordulójában.

Az NB I-ben 15-szörös aranyérmes soproniak áprilisban sporttörténelmet írtak azzal, hogy az isztambuli Final Four megnyerésével, első magyar klubként felültek a kontinens trónjára

Gáspár Dávid együttese jelenleg idehaza töretlenül menetel, és 7/0-s mérleggel vezeti a bajnoki tabellát, ugyanakkor egy hete elvesztette az Európai Szuperkupa-mérkőzést Bourges-ban.

A két gárda első találkozóján a hazaiak csak az első negyedben voltak méltó ellenfelei a sorozatban 30. nemzetközi idényét megkezdő Sopronnak, amely a nyáron érkezett Brittney Sykes kosaraival meglépett riválisától. A második negyedet 22-9-re nyerték a vendégek, majd a harmadikat egy 18-1-es rohammal kezdték, ekkor már 30 pontos különbség volt a csapatok között.

Ezzel gyakorlatilag eldőlt a meccs, az ellenfelükhöz képest kétszer annyi lepattanót szedő magyaroknál az ausztrál válogatottal nemrég világbajnoki bronzérmes Ezi Magbegor is belelendült, s a zöld-sárgák sikere egy pillanatig sem forgott veszélyben.

Gáspár Dávid, a Sopron vezetőedzője

„Nagy tempóban indult a mérkőzés, ellenfelünk remek ritmusban kosárlabdázott, és értékesítette a helyzeteit, mely 23 pontot hozott nekik az első negyedben. Ezen akartunk változtatni a folytatásban, és örülök, hogy sikerült! A két középső negyedben kevés ponton tudtuk tartani őket. Gratulálok ellenfelünknek, jól játszottak, és csapatomnak is, hogy tudott változtatni a mérkőzés során, és egy pontosabb védekezés mellett a támadójáték hatékonyságát is megtartotta.”

Brittney Sykes
Brittney Sykes 24 pontja mellett kiosztott 7 gólpasszt is. Fotó: FIBA

Jelena Brooks: Nem volt ez olyan egyszerű mérkőzés, mint azt az eredmény mutatja

„Örülök, hogy győzelemmel rajtoltunk. A második negyedtől megtaláltuk a ritmusunkat, és az ellenfelünk támadójátékának az ellenszerét is. Ezt folytattuk a szünetet követően is, mely döntőnek bizonyult. Sok sikert kívánok a belga csapatnak a folytatásban, látszik, hogy sokat tesznek a kosárlabdáért, megérdemelten vannak itt az Euroligában.”

Hosszabbításos olaszországi vereséggel kezdett a DVTK

Arella Guirantes
Arella Guirantes 17 pontig jutott. Fotó: DVTK.eu

Az újonc DVTK két másodperccel a rendes játékidő vége előtt még vezetett, de hosszabbítás után kikapott az olasz Schio vendégeként csütörtökön a női kosárlabda Euroliga 2022/23-as idényének az első fordulójában.

A Diósgyőr a hónap elején, odahaza rendezett selejtező minitornán harcolta ki a részvételt, és harmadszori nekifutásra került fel az Euroliga főtáblájára. Völgyi Péter vezetőedző együttese gyengén nyitott Schióban, ám a második negyedet egy 14-2-es rohammal kezdte, mellyel átvette a vezetést. Innentől fej fej mellett haladtak a csapatok, a nagyszünetben 41-38 állt az eredményjelzőn.

Fordulás után az olaszok őrizték előnyüket, az utolsó játékrész 60-54-ről indult. Ebben újra elkapta a fonalat a magyar bajnoki bronzérmes, és egy 13-2-es szakasz révén ismét előnybe került. Egy perccel a vége előtt 69-69 volt az állás, hét másodpercnél pedig a montenegrói Milica Jovanovic nyolcméteres triplájával 74-70-re vezettek a vendégek. 

Az ellenfél három büntetőhöz jutott, melyből kettőt bedobott (72-74), majd két másodperccel a dudaszó előtt egy rossz miskolci bedobás után kiegyenlített a Schio (74-74), így jöhetett a hosszabbítás.

Az ötperces ráadás már egyértelműen a lendületbe jövő hazaiak fölényét hozta, így ők kezdték meg győztesen a szezont.

Női kosárlabda Euroliga

B csoport, 1. forduló:

Kangoeroes Mechelen (belga)-Sopron Basket 62-91 (23-22, 9-22, 7-26, 23-21)
Mechelen:
 Berkani 14/6, Resimont 14/6, Nauwelaers 1, Bertsch 15, Morrison 10. Csere: Denys 8, Kibedi -, Van Gils -, De Vooght –
Sopron Basket: Fegyverneky 10, Sykes 24, Kunek 4, Brooks 11/3, Stankovic 4. Csere: Czukor 14/12, Magbegor 12, Varga A. 7/3, Böröndy 5/3

Schio (olasz) – DVTK-Hun-Therm 90-82 (28-17, 13-21, 19-16, 14-20, 16-8) – hosszabbítás után
Beretta Famila Schio:
 Mabrey 19/12, Verona 5, Howard 23/15, Keys 12, Ndour 17/6. Csere: Bestagno 2, Sottana 6/3, Mestdagh 2, Penna, Zahui 4, Crippa.
DVTK: Guirantes 17/6, Aho N. 9/3, Jovanović 16/12, Garbin 10/6, Green 8. Csere: Kányási 7/3, Bernáth 15/6, Kiss A.

A DVTK egy hét múlva a belga Mechelent fogadja, a Sopron jövő szerdán a török Mersinhez látogat.   

Győri siker Izraelben, pécsi diadal Bulgáriában

A női kosárlabda Európa Kupában a Győr nagy hajrával, egyetlen ponttal nyert az izraeli Makkabi Bnot vendégeként, míg a PEAC 35 pontos győzelmet aratott a bolgár Beroe vendégeként. 

Az NB I-ben 6/0-s győzelmi mérleggel büszkélkedő pécsiek legjobbja Wentzel Nóra lett 24 ponttal. A 13 triplát szóró baranyai gárda csak 49 másodpercig volt hátrányban a meccs során.

Izraelben a találkozó első fele kiegyenlített küzdelmet hozott, hatszor változott a vezetés, és egyik csapat sem tudott öt pontnál jobban meglépni. A bajnoki ötödik Rába-partiakat a nagyszünet után főként az amerikai Aaryn Ellenberg-Wiley tartotta meccsben, ám a vendégcsapat öt perccel a vége előtt 69-61-es hátrányba került. Ekkor bravúros magyar hajrá következett, és 48 másodperccel a dudaszó előtt a 21 ponttal záró Ellenberg-Wiley győztes triplát dobott.

Női EK, 1. forduló

B csoport:

Beroe (bolgár)-NKA Universitas PEAC 59-94 (19-24, 8-20, 12-26, 20-24)

F csoport:
    
Makkabi Bnot (izraeli)-SERCO UNI Győr 72-73 (20-18, 20-23, 16-18, 16-14)

Forrás: FIBA / MTI / wb-sopron.com

VK – SPORT

Szerző