Connect with us

Banánköztársaság

A Duna Tv-n még mindíg a bukott Bese Gergő atyát tolják

bese
Megosztás

Na jó, beismerem a  címben használt megfogalmazás kissé aljas, ha a szeptemberben kirobbant Bese botrányára gondolok. Pedig eskü, hogy nem szándékosan csináltam, csak ez a szófordulat jutott elsőre az eszembe. De a viccet félretéve, szerintetek, hogyan lehetséges, hogy 2025. január 5-én, vagyis négy hónappal azután, hogy Bese papként megbukott és olyan botrányba keveredett, amiről a sarki fűszerestől kezdve az egyetemi tanáron át az utcai kukásemberig mindenki hallott, és az érseke hivatalosan fel is függesztette őt, még mindig a legteljesebb áhítattal osztja az észt a jó népnek a Duna tévén, ráadásul papi reverendában – kezdődik Perintfalvi Rita teológus-közíró bejegyzése.

Mintha mise, azaz Bese történt volna!

Helló, Duna tévés Főszerkesztő Úr vagy Hölgy, vagy bárki, aki ezért felelős, mégis mi célból adták ma le újra a 2022-ben készült „Csendhez szokott szív” c. sorozat egyik adását, amelyben Eperjes Károly beszélgetett Bese Gergellyel?
Esetleg ez egy kísérlet egy Szájer Józsi-féle rehabilitációra vagy pusztán szakmai dilettantizmus? Ha jól tudom, a bukott klerikusok automatikusan tiltó listára kerülnek és nem lehet mutogatni őket a tévé képernyőjén. Főként nem papi reverendában, ami rendkívül megtévesztő, hiszen azt üzeni, hogy Bese Gergő még mindig hivatalosan működő pap. Most, hogy fogják ezt megmagyarázni annak a három falusi néninek, aki megnézte az adást?
És azért nagyon izgalmas lenne megkérdezni Eperjes Károlyt, akit színművészként rendkívül nagyra tartok, csak kár, hogy beleőrült az Orbán-imádatába, hogy mit gondol most Bese Gergőről? És hogy még mindig annyira oda van-e Viktorért, mint mikor a következőket nyilatkozta róla a 24.hu-nak:

„Viktor embert próbáló küzdelmet folytat, amit csak Istenbe vetett mély hittel vívhat meg. Míg így küzd, kötelességem teljes erőmmel támogatni. Meg Kövér Lacit is, Áder Janit is, és minden tisztességes küzdőt, aki zarándokol és nem ténfereg. Mindennap imádkozom, hogy legyen erejük a történelmi tetthez. Ehhez fogható hatalmas külső és belső ellenséggel korábban talán csak a nagy magyarjaink küzdöttek: Széchenyi, Rákóczi, Szent László, Szent István.”

Hát azért ezen a Széchenyi-Rákóczi-Szent László-Szent István karizmán ütött egy keveset az a tény, hogy a kedvenc NER-es sztárpapja, Bese „atya” akkorát bukott, mint az ólajtó! Lehet, hogy ez az egész annyira durva a Duna tévések számára, hogy el sem hiszik, hogy megtörtént, fake news-nak vagy valami libernyák judeo-bolsevista gyíkemberes összeesküvésnek gondolják?

(Perintdalvi Rita publik.)

<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>

bese

Szerző