Sport
A holland-magyar előtt – Marco Rossit kísérti a német meccs emléke?
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott egy pillanatra sem adhatja fel a saját, stabilitásra épülő játékát Hollandia vendégeként a szombati mérkőzésen a Nemzetek Ligájában.
Rossi mester szavai
„A futball egyszerű sport, ha az ellenfél jobb, nagyobb minőséget képvisel, akkor többet lesz nála a labda és a meccs nagy részében dominálja majd a játékot. Nem arról van szó, hogy mi védekezni akarunk, hanem ha mi bármikor is feladjuk a stabilitásra épülő játékot és nyíltsisakos küzdelembe bonyolódunk egy olyan riválissal szemben, mint Hollandia, akkor annak az lesz a vége, amit Németországban láttunk”
– mondta Marco Rossi arra utalva, hogy a nemzeti együttes szeptemberben 5-0-ra kikapott Düsseldorfban, amikor nyíltabb futballt vállalt fel.
Rossi azt hangsúlyozta, először is védekezni kell, és ha megvan a labda, akkor ki kell használni a területet, amit maguk mögött hagynak a hollandok.
Nagy a tét
Ezt a játékot viszont annak ellenére sem szabad feladni egy pillanatra sem, hogy a magyarok számára csakis a győzelem jelentené a csoport második helyét, ami egyúttal az NL-ben negyeddöntőt, a vb-selejtezők során pedig első kalapos besorolást érne. A döntetlennel – hiába lenne bravúros eredmény – harmadik maradna a válogatott, amely így márciusban osztályozóra kényszerülne, a vb-selejtezők decemberi sorsolásán pedig a második kalapba kapna besorolást.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
A meccs
A spanyol Jesús Gil Manzano sípjelére szombaton 20.45 kezdődik az amszterdami Johan Cruijff ArenA-ban a holland-magyar mérkőzés, melyet az M4 Sport, a Kossuth Rádió és a Nemzeti Sportrádió élőben közvetít. A találkozón az UEFA büntetése nyomán nem lesz nyitva a vendégszektor.
A magyar labdarúgó-válogatott várható kezdőcsapata az MTI szerint:
Dibusz – Balogh, Orbán, Dárdai M. – Nego, Nikitscher, Schäfer, Nagy Zs. – Szoboszlai, Sallai – Varga B.
Szerző
Friss
- Közszolgák, ha összefognak: Kocsis Máté teljes-pályás támadásba lendült, Szijjártó kollégája besegített
- Egy és más mindennapjainkból
- Közlöny van róla: a kormány importtilalmat rendelt el a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben
- Magyar György: Poltot nem kirúgják, hanem ördögi hatalmi játszma folyik az ügyészség és az Alkotmánybíróság feletti hatalom átmentése érdekében
- Szijjártó a kémvádról: ‘óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni’
- Magyar kémeket fogtak el Ukrajnában – állítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat
- Az internet még Orbán szigorú ‘nézésére, járására és csípőringására’ sem felejt….
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….