Budapesti hétköznapok
A Kitörés-túra másnapján
Ahogy arról tegnap is beszámoltunk, a mára sajnos megszokott Kitörésnapi emléktúra napján szélsőjobbosok mellett Budára érkeztek az antifasiszták is. Az Autonómia mozgalom szerint a Kitörés túra egyfajta hidat képez a náci szervezetek és a magyar kormány között.
Moystól, Budaházyig
A túra szervezői szorosan kapcsolódnak a teljes náci spektrumhoz, közülük Moys Zoltán rendszeresen együtt szerepel a terrorizmusért elítélt, majd elnöki kegyelemben részesített Budaházy Györggyel és a Légió Hungária nevű szervezet vezetőivel. A túrát náci honlapok hirdetik, a szervező Börzsöny Akciócsoport többször részesült állami támogatásban, Moys Zoltán médiacége százmilliós állami megrendeléseket kapott – sorolta kifogásait az Autonómia mozgalom közleménye.
Vannak más adalékok is. Moys Zoltánt – aki máskülönben Lezsák Sándor veje – 2023-ban a magyar érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki augusztus 20-án. Dokumentumfilmesként a Fidesz által megpuccsolt Színház- és Színművészeti Egyetemen oktat. Tavaly tavasszal a Mi Hazánk lapjának nyilatkozva arról is beszélt, hogy „nem hiszek a demokráciában. Ezt az egész demokráciának nevezett álságos rendszert nem érzem magaménak. Hazugnak tartom az emberi jogokról, a szabad véleménynyilvánításról, a sajtószabadságról, az egyén önmegvalósításáról hirdetett maszlagjait”.
Miközben a Várban regisztráltak a túrázók
Az antifasiszta tüntetők tettek egy kört a budai Várban, majd visszatértek a Széll Kálmán térre. Közben különféle jelszavakat és követeléseket skandáltak: „No pasarán!” (Nem törnek át!), „Hazafelé túrázzatok, mocskos nácik!”, „Alerta, alerta antifascista!” (Riadó, riadó antifasiszta!), „Nácik, nyilasok! Takarodjatok!”, Orbán köszönti a nácikat.
A rendőrség hermetikusan lezárta a vonulás útvonalát, esély sem volt arra, hogy a két tábor találkozzon. A Kitörés emléktúra résztvevői, akik a Tóth Árpád sétányon gyülekeztek, aligha hallottak bármit is a nekik címzett üzenetekből. Nagy volt a nyüzsgés, több ezren vártak a regisztrációra: jóval többen tehát, mint az ellenük tüntetők. Az átlagos túraöltözék mellett – ez volt a jellemző – nem kevesen terepszínű felszerelésben, kisebb csoportok pedig katonai egyenruhában vágtak neki a távnak. Az egyik társaság rohamsisakot viselt. A sorban állók között Budaházy György is felbukkant.
A Kitörés túra deklarált célja, hogy
„megemlékezzen azokról a magyar és német katonákról, akik a II. világháborúban két és fél hónapon keresztül hősiesen védték Budapestet – és ezzel együtt Nyugat-Európát – a bolsevik Vörös Hadsereggel szemben”.
Szerző
Friss
- Varga Judit és az Ő ‘vizsgaremeke’: egy fiókos TV-szekrény – Gratulálunk!
- Karácsony Gergely: a fővárosi önkormányzat megrendezi az idei Pride-ot – Rögvest reagált a kormány
- Orbán-klippel folytatódik a Szentkirályi-csomagtartós paráztatás – Ki következik, talán Sulyok köztársasági elnök?
- Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….- Frissítve!
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban
- Új hét, új aktuális horoszkóp-különlegesség – Nézz bele, különben nem tudod meg, hogy miért….
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt