Sport
A Juventus majdnem csodát tett Madridban

A Juventus közel volt a csodához a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján a Real Madrid vendégeként: bár ledolgozta háromgólos hátrányát, ám a ráadásban Ronaldo tizenegyesgóljával a spanyolok jutottak a négy közé.
Villámgyorsan, 77 másodperc után vezetést szerzett a Juventus Mario Mandzukic góljával a Santiago Bernabéuban, ilyen korán még sosem kapott gólt otthon a Real Madrid a Bajnokok Ligájában. Ezt követően magához tért a királyi gárda, többször is veszélyeztette a torinóiak kapuját.
Újabb találatnak mégis a vendégdrukkerek örülhettek: Mandzukic másodszor is fejjel volt eredményes. Az első félidőben hazai pályán legutóbb 2000 februárjában a Bayern München ellen kapott két gólt a Real, amely a szünet előtt szépíthetett volna, ám Raphaël Varane fejese a felsőlécen csattant.
A szünetben Zinédine Zidane kettős cserével próbálta felrázni csapatát, viszont a Juventus Keylor Navas hibáját kihasználva újból eredményes volt, Blaise Matuidi élt a lehetőséggel, s ezzel egyenlített összesítésben. Már úgy tűnt, hogy hosszabbításban dől el a továbbjutás sorsa, ám Medhi Benatia a tizenhatoson belül hátulról érkezve felborította Lucas Vázquezt, a játékvezető pedig büntetőt ítélt.
A Juventus kiváló kapusa, Gianluigi Buffon heves reklamálásáért piros lapot kapott. Az olasz hálóőrt 117. – s vélhetően utolsó – BL-mérkőzésén először állították ki. A tizenegyeshez a 150. BL-találkozóját játszó Cristiano Ronaldo állt oda a csereként beálló Szczesnyvel szemben, s magabiztosan a bal felső sarokba lőtt, elődöntőbe juttatva csapatát. Az ötszörös aranylabdás portugál támadó az elmúlt idény fináléjával együtt egymást követő tizenegyedik összecsapáson talált be a BL-ben.
Blaise Matuidi és Daniel Carvajal
Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó:
Real Madrid – Juventus 1–3 (0–2)
Madrid, Santiago Bernabeu-stadion, 75 796 néző. Vezette: Michael Oliver (angol)
Gól: Cristiano Ronaldo (98., 11-es), illetve Mario Mandzukic (2., 37.), Blaise Matuidi (60.)
Kiállítva:Buffon (93.)
Real Madrid: Navas – Carvajal, Varane, Vallejo, Marcelo – Modric (Kovacic, 75.), Casemiro (Vazquez, 46.), T. Kroos, Isco – Bale (Asensio, 46.), Cristiano Ronaldo.
Juventus:Buffon – de Sciglio (Lichtsteiner, 17.), Chiellini, Benatia, Alex Sandro – Matuidi – Khedira, Pjanic – Douglas Costa, Higuain (Szczesny, 90+6.), Mandzukic.
Továbbjutott:a Real Madrid, 4-3-as összesítéssel.
Bayern München – Sevilla 0-0
München, Allianz Aréna, 70 000 néző. Vezette: William Collum (skót)
Kiállítva: Correa (94. perc)
Bayern:Ulreich – Kimmich, J. Boateng, Hummels, Rafinha (Süle, 87.) – Javi Martinez – T. Müller, James – Robben, F. Ribery (Thiago, 71.) – Lewandowski (Wagner, 77.).
Sevilla:Soria – Jesus Navas, Mercado, Lenglet, Escudero – N’Zonzi, Banega – Sarabia (Sandro Ramirez, 70.), Vazquez (Nolito, 81.), Correa – Ben Yedder (Muriel, 65.).
Továbbjutott:a Bayern München, 2-1-es összesítéssel.
Forrás: M4 Sport
Szerző
Friss
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?
- ‘Rékasi Zsigmond, muti a szerződésed!’ – reagált egy hozzászóló a Sándor-palota cáfolatára – Frissítve!
- ‘Támadás indult ellenünk, együttműködés helyett igazodást vár a politika’ – véli az MTA elnöke
- Nettó 3500 forint dolgozatonként – Ennyi ‘üti a markát’ a tanároknak egy érettségi javításáért
- ‘Orbán-villa’ az olasz Varese-ben – A vityilló több, mint 1.000 négyzetméteres, a garázs ‘csak’ 256….. – Frissítés!
- Orosz Anna lemond és nem indul többé: ‘a kulcs a rendszer bukásához, hogy mindannyian kilépjünk annak keretei közül’
- Kövér László mindent tud – ‘Királyi többesben’ beszélt széles ismeretségi köréről
- Elon Musk nyomán Ön szerint milyen nevet választana Mészáros Lőrinc, ha várost alapítana?
- Csekkold, hogy a tiéd köztük van-e: 5 csillagjegyre élete legjobb nyara vár….
- Ujhelyi István: már érzi az ország a NER-váltás ízét!