Koronavírus
A koronavírus az ingatlanpiacot is hasba rúgja?
Nem állt meg az élet az ingatlanpiacon, de érzékelhető változást hozott az új típusú koronavírus-járvány. Az ingatlan.com szerint a kereslet a felére esett vissza, a kínálat azonban alig csökkent- írja az atv.hu
Az árak nem változtak jelentősen, de…
Viszont hétről-hétre 6-7 százalékkal növekedett a kiadni szándékozott lakásokról szóló hirdetések száma. Ez pedig hosszabb távon akár hatással is lehet a bérleti díjakra.
Az első koronavírussal fertőzött beteg bejelentése óta, nagyjából a felére esett vissza az eladó ingatlanok iránt érdeklődők száma. A kínálat azonban alig csökkent, éppen hogy csak eltér a tavalyi mértéktől.
„Az árakban egyelőre még nem látunk jelentős és általános változást” – az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője úgy látja, hogy most inkább azok aktívak, akiknek költözniük kell, pl. egy korábban megkötött előszerződés miatt. Viszont nagyobb az esélyük is egy alkalmi vételre.
„Az alkalmi vételeknek a száma megnőhet, és az alkuk is nagyobbak lehetnek. Általánosan arra számítunk, hogy visszaesés lesz az adásvételek számában, de mivel az eladók és a vevők átmeneti helyzetként tekintenek a kialakult állapotra, ezért valószínűleg, amikor újra beindul az élet, az árak is visszatérhetnek a régihez hasonló kerékvágásba.”
– fejtette ki Balogh László.
Több lett a lakáskiadásról szóló hirdetés is. Ez azonban egyelőre alig változtatott a bérleti díjakon.
„A nagyvárosok és Budapest átlagos bérleti díjaiban nem látunk még lényeges elmozdulást, viszont a főváros belső kerületeiben, az V., VI. VII. kerületben egy 5 ezer forintos árcsökkenést látunk a havi bérleti díjak átlagában egyik hétről a másikra.”
– tette hozzá Balogh.
Hasonló folyamatot érzékelnek az ingatlanközvetítők is, akiknek a szerepe többnyire felértékelődik bizonytalan helyzetekben.
„Az látszik, hogy a legtöbb ember bizonytalan, nagyon sokan félnek, nagyon sokan behúzták a kéziféket, annak ellenére, hogy van eladási vagy vásárlási szándékuk, de nem igazán tudják, hogy ebben a helyzetben hogyan kezeljék a lehetőségeket.”
– mondta Kosztolánczy György, az Otthon Centrum vezérigazgatója.
Újdonság
Az ingatlanközvetítők is megpróbálják a személyes találkozásokat minimalizálni. Videót készítenek az ingatlanról azért, hogy csak azt a vevőt kísérjék a kiszemelt házba, aki szinte biztos a vásárlásban. Tavaly óta már online is lehet adásvételi szerződést kötni. Ha az ügyvéd pl. skype-on azonosítja az ügyfeleit, elmenti a felvételeket, a kinyomtatott adásvételi szerződést akár otthon is aláírhatja a vevő és az eladó.
Friss
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint a mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője