Budapesti hétköznapok
A legmodernebbnek mondott technika ellenére is a múltba réved a Szalay-Bobrovniczky Kristóf vezette honvédség
A huszárt, amely mindig is egy volt a nemzettel, a huszárszellem hatja át – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, amikor katonai parádé keretében alegységzászlót adományozott a gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztálynak pénteken a budai Várban.
A zászlóról
A zászló évezredeken keresztül mutatta az utat, segítette a katonai alakulatokat és a katonai becsület jelképe. A zászló összeköti azokat a generációkat, amelyek alatta harcoltak a honfoglalástól véráztatta történelmünk során egészen a mai napig.
Ugyanakkor a huszárok mindig sok tekintetben különböztek a többi alakulattól – folytatta. a miniszter Ennek alátámasztására felidézte az 1941. évi lovassági kiképzési segédletet, ami szerint
„a lovasszellemtől áthatott az a huszár, aki bátor szívű harcos, fanatikusan bízik magában, lovában és fegyvereiben és önmagánál is jobban szereti és ápolja azokat”.
Hangsúlyozta: torokszorító érzés, hogy az 1688-ban, a Magyar Honvédség legrégebben létrehozott reguláris ezredének a Nádasdy ezrednek a zászlaját avatták újra. Annál is inkább, mert évtizedeken át tartó szünet után 2020-ban jöhetett létre újra a gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály. Hozzátette, hogy személyes szálak is fűzik a huszársághoz, hiszen nagyapja és két nagybátyja is ebben az ezredben szolgált és vitte tovább az ezred szellemét.
NATO-kompatibilis huszárok
Kijelentette, hogy a huszárságnak úgy van értelme, ha az ma is valódi, harcoló, műveleti értékkel bíró egységként része a honvédségnek. Vagyis szükség van egy olyan NATO-kompatibilis, felderítő osztályra, amely jellegében és szellemében a magyar huszárhagyományokat képviseli.
Ezért létrehoznak egy, a legmodernebb eszközökkel, Gidrán és Lynx harcjárművekkel felszerelt huszárosztályt, ami része lesz a Nádasdy huszárezrednek – mondta a honvédelmi miniszter.
Ezt követően Nádasdy Borbála zászlóanya köszöntötte a huszárosztály tagjait. Azt mondta, az ősei azt üzenik a mai Nádasdy huszároknak:
„becsület, hagyomány és jövőkép. Érezzétek át azt a felemelő hazaszeretetet, ami a ti lelketekben és a ti lelketeket erősíti (…) a hazáért mindhalálig”.
Továbbá igazi bajtársi összefogást, józan együttlétet és együttműködést kívánt a huszároknak fenn- és megmaradásunkért, hagyományaink megőrzése érdekében.
(Zászlószentelés, kép: MTI-Hegedüs Róbert)
Varga István ezredes, a huszárosztály parancsnoka a zászló átvétele után azt mondta: elvárja a huszárosztály teljes állományától, hogy a régi huszárszellemnek megfelelően tegyen eleget a régi mondásnak. Eszerint a huszárnak első a lova, a második a bajtársa lova, a harmadik a felszerelése és csak ezt követi önmaga.
A külsőségeiben egy letűnt kort idéző ünnepségen, a honvédség katolikus és protestáns tábori lelkészei megáldották a lobogót.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Orosz Anna lemond és nem indul többé: ‘a kulcs a rendszer bukásához, hogy mindannyian kilépjünk annak keretei közül’
- Kövér László mindent tud – ‘Királyi többesben’ beszélt széles ismeretségi köréről
- Elon Musk nyomán Ön szerint milyen nevet választana Mészáros Lőrinc, ha várost alapítana?
- Csekkold, hogy a tiéd köztük van-e: 5 csillagjegyre élete legjobb nyara vár….
- Ujhelyi István: már érzi az ország a NER-váltás ízét!
- Hej, ha én gazdasági miniszter lehetnék…!
- Szokjunk hozzá, hogy a fejünkre potyogtatnak? – Hétvégi Lendvaiságok….
- Medvegyev: ‘senki sem garantálja, hogy Kijev megéri május 10-ét’
- ‘Újabb Ferrari Felcsúton’, avagy ‘akinek nincs Ferrarija, az annyit is ér’? – De, hogy száll ki belőle a leggazdagabb magyar? – Frissítve!
- Nagyon izgi, hogy mit találnak ki ‘agytröszték’ Orbán Viktornak anyák napi köszöntőként…. – Frissítve!