A „Magyar Péter-jelenségről”- A sajtószabadság a legkevésbé sem az igazságról szól

Jegyzetírónk nem tagadja meg most sem politikus voltát és a tényt, hogy mostanság képtelen elszakadni a „Magyar Péter- jelenségtől”, mi pedig a véleményszabadság jegyében folyamatosan helyt aduk olyan nézeteknek is, amikkel nem tudunk egyetérteni.

Kezdjük a meteorológiával!

Az emberi kommunikáció mindig is sokszereplős volt. A szereplők száma azonban nem garancia semmire, a felelősség viszont jelentősen szétoszlik. Ugye ismerős az, amikor a világ összes meteorológiai intézete egybehangzóan és roppant tudományosan állít valamit, konkrétan nagy valószínűségeket, a valóságban aztán egészen más történik. Az igazság visszafelé tekintve sem valami stabil és örök dolog, hiszen tévedéseknek kitett emberi állításokon nyugszik. A jog ezt úgy oldja meg, hogy az adott ügyben ismerhető tények és bizonyítékok alapján a rendelkezésre áll adatok szerint döntenek, amit – jobb híján – igazságnak kell elfogadni. Akár az, akár sem.

A tények és hitek keveredése

Ennél sokkal lazábban működik a közvélekedés, ugyanis a tények ott jócskán keverednek hitekkel, szándékokkal és néha kemény akaratokkal. Ma a Magyar-jelenségről szeretnék írni. Írtam már korábban is, jól tükrözve, hogy a lehető legrosszabb véleményem van a figuráról (kisebb részt a rajongóiról), de ezt most úgy-ahogy félreteszem. A nézeteim csak valamicskét jobbak a sajtó és a média esetében, ugyanis a hírek közreadását a legkevésbé sem láthatatlan és objektív isteni kéz vezérli, hanem az egyes emberek (ún. ‘újságírók’) érdekei és befolyása, nem ritkán gonoszsága. Természetesen vannak jóravaló törekvések, ám a legfőbb érdek, egészen konkrétan anyagi érdek a hírek eladása és az ebből való megélhetés, illetve gazdagodás. Ha nincs hír, a sajtómunkás éhen hal. Ha van, akkor pedig jól lehet járni. Minél több, annál jobban. Ha nincs elég hír, akkor pedig gyártani kell. Ez a földhöz ragad recept, amin csak alkalmi máz az ‘objektivitás’, a ‘szolgálat’ és a hasonló bullshit-ek.

Már akkor is? Kié a waterlooi csata kimenete?

Talán nem véletlen, hogy a nagy üzletházak őrületes ráfordításokat igénylő saját hírhálózatokat működtetnek, néha a széles nagyközönség felé is megnyitva. Ilyen például a Bloomberg. Régebbre tekintve Nathan Rotschild, a híres család londoni rezidense az erős hírhálózata révén mindenkinél előbb tudta meg a Waterloo-i csata végkimenetelét, s az angol vereségét elhíresztelve vásárolta fel a bezuhanó brit államkötvényeket, évszázadokra stabilizálva csoportja hatalmas vagyonát. Az más kérdés, hogy mi történt azután, amikor kiderült, hogy a hír pont fordítva igaz, s az angolok nagyon is győztek Napóleon felett.

Futárok és álhírek

Jómagam nem szeretek történelmi tényeken vitatkozni, de annyit megengedek magamnak, hogy amikor Rotschildék futára szélsebesen elindult a London felé, akkor még a csatatéren lévők sem voltak biztosak abban, hogy tulajdonképpen ki győzött? Ennél fogva a futár vihetett végül is ‘de facto’ álhírt, mai nevén “fake news”-t, bár a londoniak ugyancsak csavarhattak egyet-kettőt a történeten. A véletlen, a tévedés és az akaratlagos hamisítás sajátos keverékével állunk szemben, ami végül a hírbirtokos éktelen meggazdagodásába torkollott.

Egy kvázi politikai bosszúpornóból indult a történet

Nem gondolok sokkal többet és jobbat MP esetéről sem. Elvileg egy kvázi politikai bosszúpornóból indult a történet, ami sehová sem vezetett volna az igazi bulvársajtóban. Azzal viszont, hogy a magát baloldalinak álcázó Soros-lerakat, a Partizán vette kézbe a szerkesztést és szervezést egészen nyilvánvaló politikai szándékokkal, lényegében nem csak kiváltotta, ha nem egyenesen megalapozta és részben felépítette a sztorit.

Ugyanaz, csak kicsit másként

A sajtó és média pedig – nemritkán a csordaszellemtől átitatva – görcsösen ugyanazt, csak kicsit másként kívánja megírni, mint amit a vezérürük forgatnak, így nem meglepő, hogy ha a Partizánnál milliós kattintás van a csodabogárra, akkor kitör az aranyláz, és még a konyhai rovatok is a rákapcsolódáson erőlködnek. Megjegyzem, pusztán a hangjával Conchita Wurst sem jutna tovább a vetélkedőkön próbálkozó utcazenészi magaslatoknál, így viszont, hogy a neve puncit és fütyit idéz, továbbá szakállas nőként billeg, valamint az osztrák sajtó behájpolta az Eurovíziós Dalfesztiválra, így hamar felreppent a világhír csúcsaira is. Ha a politikai síkon vizsgáljuk a magyarok egy részének új kedvencét, akkor is azt látjuk, hogy a hazai sajtó és média liberális hányada minden rezdülését zseniálisnak minősíti, míg a kormányoldal hevesen fanyalog. Nem kívánok végig pásztázni Magyar Péter összes marhaságán, de illusztrációként álljon itt, hogy amikor Ukrajna kapcsán felmondta az orbáni zsoltárokat, a sajtó a legkevésbé sem ítélte el, csak szólt neki, hogy ez így nem gömbölyű, mire alanyunk percek alatt homlokegyenest az ellenkezőjére korrigálta a korábbi mondatait. Ha mondjuk én kezdenék rá az orbáni szövegekre, a derék média pillanatok alatt a pokol kénköves mélyére küldene.

Kivel-kivel?

Ám az végképp jellemző, hogy midőn 2020-ban (!) megannyi más pártra hajazva pártom, az ISZOMM a programjának az elejére helyezte a családi pótlék igen jelentős megemelésének szándékát, akkor egy konkrét média konkrét műsorvezetője kvázi elmebetegnek nézve, habzó szájjal kérte rajtam számon egy riport során, hogy mégis miből gondolnám mások pénzét szórni, addig most ugyanez az némber elaléltan emlegeti Magyar Péter nagyszerűségét, hogy gazdag emberként is a családok megsegítését szorgalmazza.

Előbb-utóbb beszakad a tető

Szokták mondani, hogy az legyen jellemtelen, akinek esze is van hozzá, ezért hangsúlyozom, hogy a sajtó és média munkatársai többnyire nem hülyék. Megannyi megszólalást követően viszont egyre kevésbé tudnak kitérni a bűz elől, azaz előbb-utóbb beszakad a tető.  A helyzetet úgy írnám le, hogy nemrég még minden újság és hírportál napi híreinek összes dobogós helyét Magyar Péter, foglalta el, napjainkban viszont már meg kell elégednie egy-egy hírrel az első tízben, avagy nemsokára húszban és így tovább.

A hájpnak persze messze nincs vége

Dicsérje Magyar Péter tanácsadóit az, hogy politikai mondandó híján úgy pozícionálják emberüket az EP-listavezetői vitában, hogy bár mindenhova részvételt ígért, ennek dacára sehol nem várható a felbukkanása, s pont ezért mégis az egész cirkusz újra róla szól. Igaz, ha beleállna a vitába, a fáma akkor is könnyen róla szólhatna, mondjuk a veretes butaságai és gondolati zűrzavarai okán. A csodafigurák feltűnése (és gyors bukása) sajnos egy nagyon kelet-európai jelenség, ami roppant szórakoztató tud lenni, csak hát nekünk a lógó gatyánk is rámehet.

Ezeket olvasta már?