Kék fény
A makói gyújtogató tagad, sőt azt állítja, még az oltásban is segédkezett
A Szegedi Törvényszéken kedden elkezdődött a pere egy román állampolgárságú férfinak, aki 2021 októberében felgyújtott egy épületet Makón, miközben abban ketten aludtak.
A Szegedi Törvényszéken kedden elkezdődött a pere egy román állampolgárságú férfinak, aki 2021 októberében felgyújtott egy épületet Makón, miközben abban ketten aludtak.
Az írni, olvasni nem tudó férfi idénymunkásként dolgozott Makón az élettárásával
Több ismerősükkel együtt egy helybeli ház melléképületében béreltek szobát.
A jelenleg 52 éves férfit több emberen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérletével, valamint magánlaksértés és rongálás bűntettével vádolják.
A vádirat szerint a férfi féltékeny volt az élettárására, ezért 2021. október 27-én italozni kezdett, dolgozni sem ment. Viselkedése miatt a főbérlő elzavarta, élettársa pedig félelmében elbújt előle.
A vádlott éjfél után, egy óra körül a kerítésen átmászva bejutott az ingatlanba, és a melléképületben levő bérelt szoba heverőjét felgyújtotta, majd egy vasszéket dobott a főépület üvegajtajába. A tűz gyorsan átterjedt a mellépület teljes tetőszerkezetére, amelynek kamrájából még időben sikerült kimenekülnie az ott alvó házaspárnak, és a gázpalackot is ki tudták vinni.
A helyszínre érkező tűzoltók a lángokat még azelőtt megfékezték, hogy azok átterjedtek volna a főépületre
A férfi a tűzoltók kiérkezése előtt megpróbálta felgyújtani a disznóólat is, de azt a helyszínre érkező főbérlő még időben észlelte, és eloltotta. Az épületben közel 6 millió forint kár keletkezett.
Az ügyészség a vádlott beismerése esetére, amennyiben lemond a tárgyalás jogáról tíz év fegyházbüntetés kiszabását indítványozta úgy, hogy a férfi nem bocsátható feltételes szabadságra. A szabadságvesztés mellett az ügyészség kérte, hogy a vádlottat tíz évre utasítsák ki Magyarország területéről.
A férfi tagadta bűnösségét, azt mondta nem ő gyújtotta a tüzet, sőt még az oltásban is segédkezett, így az ügyben tárgyaláson dönt a bíróság.
Kigyulladt egy vegyesbolt Alsóörsön, egy holttestet találtak a tűzoltók
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat