Kerítésen innen
A MOK 2/3-al nyomta le Orbánt
a MOk-nak megakadt a torkán és sikerrel szervezkedett a kormány döntése ellen.
A tárgyalóképtelenségéről már nemzetközi hírű kormány, ahelyett, hogy megvitatta volna a háziorvosi ügyelet rendszerének átszervezését, ízomból akarta lenyomni, az érintettek torkán, ám a MOk-nak megakadt és sikerrel szervezkedtek ellene. A kormány -mint ismeretes- ezek után be akarta szántani az orvoskamarát. Úgy néz ki, ez a menet azonban a MOK-é.
Fenyegetőzés
Miután az orvostársadalom nagy része a kamara mellé állt a kormány beindította szokásos fenyegetőzési üzemmódját, és még az engedélyeik visszavonását is „beígérte” egy levélben a az új ügyeletirendszerbe nem jelentkező orvosoknak.
Ügyeljenek, de pereljenek is! – ezt javasolja a Magyar Orvosi Kamara azoknak a háziorvosoknak, akiket praxis engedélyük elvesztésével fenyegetett meg a járási tiszti főorvosuk, ha nem vesznek részt a mentőszolgálat ügyeleti rendszerében.
Hasonló nyomásgyakorlásként értékelte az orvosi kamara február közepén, amikor a Hajdú-Bihar megyei ügyelet elindítása előtt a járási ügyeletközpontok környékén praktizálókat „tájékoztató” értekezletekre hívták, amelyen megpróbálták „meggyőzni” az odaérkezőket, hogy írják alá az OMSZ ügyeleti szerződését. Ezeken a fórumokon a tájékoztatás arra is kiterjed, hogy mi minden történhet azokkal, akik nem írnak alá. Így például elhangzott, hogy a NEAK szerződést bonthat az ügyeleti munkát visszautasítókkal, de olyasmi is, hogy lista készülhet róluk a belügyminiszter számára. Hogy ez ennyire volt hatásos, nem tudni, de a mentőszolgálat lapunk érdeklődésére küldött válasza szerint március 20-ig 66 háziorvossal és 44 gyermek háziorvossal szerződött az OMSZ. Ebben a megyében 345 körzet van, ebből 86 a gyermekorvosi praxis. Ennyi háziorvosnak kellene havonta 341 felnőtt, és 62 gyermekorvosi ügyletet vállalnia.
A MOK 2/3-al nyomta le Orbánt
A kamara fórumán az is elhangzott, hogy mostanáig 22 536 orvos erősítette meg, hogy a köztestület tagja kíván maradni. Álmos Péter megjegyezte azt is, hogy körülbelül 33 ezer aktív orvos van Magyarországon így kijelenthető, hogy az orvosok kétharmada már a MOK mellett döntött. Kérdésre válaszolva jelezte: az önként vállalt túlmunka felmondásokat a területi szervezetek gyűjtik és áprilisban a Területi Szervezetek Tanácsa dönt majd arról, hogy azokat mikor és miként élesítik.
tévedés ne essék ez a meccs nem egyszerűen az új ügyeleti rendszerről szól, az csak az első olvasat. Itt most az a kérdés, hagyja-e magát egy újabb szakma, társadalmi csoport legyalogolni.
Szerző
Friss
- ‘Végül is banánt is megpróbáltunk termeszteni az ötvenes években’, de miért nem tanul Pintér belügyminiszter az eredményéből?
- Újabb kormány-cucc alakult ezúttal ‘esőcsinálás’ céljából – Ízlelgesse: Aszályvédelmi Operatív Törzs
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!
- Devizahitel-infó, hogy tisztán lássunk
- Molnár Csaba: az Európai Parlament felszólítja a magyar kormányt, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez!
- ‘Amikor ott jártam, akkor minden hiánytalanul megvolt’ – mondta Orbán Viktor Magyarország aranytartalékáról
- Karácsony Gergely: maga az ügyészség állítja, hogy kamu volt a ‘Városháza-ügy’!
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?
- ‘Rékasi Zsigmond, muti a szerződésed!’ – reagált egy hozzászóló a Sándor-palota cáfolatára – Frissítve!