Kerítésen túl
A nagy lengyel hátraarc – Jarosław Kaczyński antidemokratikus döntéseit végképp eltörölni
A lengyel parlament alsóháza (szejm) végleges formában is megszavazta pénteken azokat az előírásokat, melyek szerint nem a parlament, hanem ismét maguk a bírák választanák meg a bíróságok függetlensége felett őrködő igazságszolgáltatási tanács (KRS) bíró tagjait.
A PIS döntéseit végképp eltörölni?
A korábban a szejmben már megszavazott tervezetet májusban a szenátus küldte vissza a szejmnek több módosítással, melyek közül az egyik szerint az újonnan megválasztandó KRS-be azok a bírák is jelöltethették volna magukat, akiket az előző, a Jog és Igazságosság (PiS) párt által vezetett kormány idején, a KRS 2017-ben történt átalakítása után esketett fel Andrzej Duda elnök.
Az alsóházi képviselők azonban leszavazták ezt a szenátusi javaslatot, amit több jogászszervezet bírált.
A 25-tagú KRS-nek 15 bíró tagja van
A testület egyik feladata, hogy véleményezze a bírák jelölését, mielőtt az államfő kinevezné őket.
A törvénymódosítás visszaállítja a 2017 előtti állapotot, amelyben a KRS bíró tagjait a bírói szervezetek választották meg. A Jarosław Kaczyński vezette előző kormány ezt úgy változtatta meg, hogy a testület bíró tagjait a szejmnek kell megválasztania.
A pénteken megszavazott új előírások értelmében a KRS 15 bíró tagjának titkos szavazáson történő megválasztásában az összes lengyelországi bíró részt vesz majd. Az új KRS-tagok megválasztása után a testületben eddig tagsággal rendelkező bírák elveszítik mandátumukat.
Egymásnak feszül a SZEJM és az államelnök?
A tervezetet most az államfőnek továbbítják jóváhagyásra. Andrzej Duda korábban jelezte: nem egyezik bele az általa törvényesen kinevezett bírák státuszának megkérdőjelezésébe, valamint a KRS jelenlegi bíró tagjainak felmentésébe, mivel az ő hivatali időszakuk 2026 májusáig tart.
Volt már ilyen harc a lengyeleknél:
Szerző
Friss
- Havas Henrik leleplezte a Nemzeti Sport hazugságát
- Ne feledje, vasárnap óraátállítás – Jön a nyári időszámítás
- A hűség 3 csillagjegye
- Vám – háború – Van rendszer a trump-i őrületben?
- ‘Vegyétek már végre észre, hogy ez nem arról szól, ki tud messzebb pisilni!’ – Hozzászólói vélemények Nagy Ervin Karácsonynak szánt beszólásáról
- Miniszterelnök úr! Ezúton is emlékeztetjük, hogy önök tettek lakatot több száz vidéki postára
- Szijjártó közszolga elmondta, hogy mit kell tennie a magyar nagykövetnek, hogy kirúgja
- Piktorra fel! – Havas Henrik, a gyilkos szatíra mestere
- Már Orbán Viktor ‘szájáig’ ér a tüntetéshullám
- Harmadik alkalommal érdeklődik holland parlamenti delegáció a magyar viszonyokról, most a Tessely-Dudás párosig jutottak