Egészségünkre!
Átlagék nyaralnak – Több más mellett beteg se légy a Balatonon
Ha beteg leszel a Balatonon, ne számíts semmi jóra, mert rögtön megtapasztalod, hogy ez a nagyon drága hely milyen „olcsó”.
Két gyermek mellett nehezen ugyan, de összeraktuk egy öt napos balatoni nyaralás árát. Ahogy mondani szokás, „vidáman vettük birtokba szállásunkat”, ám néhány órával később belefutottunk egy banális kis betegségbe, vagyis inkább balesetbe. A férjemnek megbicsaklott a bokája és bár szerencsére se törés, se ficam, nagyon fájt. Szegénynek az éjszakája is odalett.
Mi vagyunk „Átlagék”
Azt szoktam mondani, hogy mi vagyunk Átlagék, átlagosan élünk egy átlagos lakásban és még a gyerekeink is átlagosak. Most azonban, hogy látom, két nap után mit művelt a Balaton a családi kasszával, rá kellett jönnöm, hogy ha ezt valahogy kibírjuk,akkor kicsivel ugyan, de az átlag fölött élünk.
Hagyjuk a közgazdaságtant és térjünk az egészségügyre
Az uram az átvirrasztott éjszaka után alig várta, hogy a legelső busszal bemenjünk a közeli városba, ahol jó barátunk az internet szerint reggel 9-től 13 óráig rendel a szakorvos, aki majd gyógyírt nyújt a bajra. Persze ahogy lenni szokott, addig-addig bogarásztunk, kerestünk egy szomszédot, aki a saját kölke mellé az enyémeket is befogadja arra a pár órára amig visszaérünk, hogy lekéstük a buszt és meg kellett várni a következőt, így csak fél tizenkettőre értünk az egészségházhoz.
Balatoni tájlép csata helyett
Legnagyobb megdöbbenésemre az asszisztensnő azzal a hírrel fogadott, hogy a doktor úr már elment, látva felháborodott tekintetemet, a könnyeb érthetőség kedvéért még azt is hozzátette
„van ez így néha.”
Erre én egyre mérgesebben azt mondta, hogy de én nem általános „néhába” hozom ide a mellettem kornyadozó férjemet, hanem nagyon konkrétan most a hivatalos rendelési időben. Erre nagy kegyesen megkérdezte mi a baj, majd amikor elmondtam, megérkezett a 100 millió dolláros kérdés is
„törés, ficam”,
mire kicsúszott a számon, ennek eldöntésére és fájdalom csillapításra vagyunk itt.
Beteg, lásd el magad
A nő most lendült csak igazán elemébe, rásandítva az emberem lábára megállapította nem dagadt, tehát nincs törés, menjünk haza borogassuk ecetes ruhával és majd néhány nap múlva rendbejön
„az a boka”,
ja és valami vénynélküli kínai tapaszt is ajánlott. Nálam ekkor borult ki nálam a bili és ugyancsak felemelt hangon valami olyasmit mondtam, hogy a házi gyógymódokon már tegnap túlestünk otthon, és kösz, a vajákolásért sem ide jönnék még akkor sem, ha érdekelne. A nő arca egyszer csak eltorzult és azt a kifejezést vette fel, amelyiket olyan gondolatok kimondása követ, amiket az ember sokáig elnyomott magában:
„Mit csináljak, ha egyszer ebben a kurva rendszerben kevés az orvos, így azt a néhányat aki még van, ide-oda rángatják, ahogy most is, hát ezért nincs itt a doktor úr. Érti végre a kedves beteg?
Happy and nincs? De van!
Miután magára hagytuk a kiborult asszonyságot, leültettem a férjemet a közeli parkban, én pedig bementem a gyógyszertárba és feltankoltam fájdalomcsillapítóból, ja és mielőtt elfelejteném, visszavonva a „vajákot„, a kínai tapasz működött. A férjem másnap reggelre a balatoni egészségügy (?) felelőtlen kiszipolyozása ellenére is meggyógyult, hála Jocó patikus értő, odafigyelő segítségének.
Itt találja hétvégi balatoni orvosi ügyeletek listáját!
Cikkünkhöz itt tud hozzászólni!
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat