Budapesti hétköznapok
Augusztus 20. – bográcsra magyar
A bográcsban és a tűzön készült ételek kapják idén a főszerepet a Magyar Ízek Utcájában, amelynek gasztronómiai különlegességeit augusztus 18. és 20. között lehet megkóstolni Budapesten, a Várkert Bazár előtt. Az árakról most szó se essék!
A magyar gasztrókultúra seregszemléje
A rendezvény legfontosabb célja, hogy idén is bemutassa, milyen izgalmas a magyar gasztrokultúra, valamint, hogy a Kárpát-medence tradicionális ételei mellett mennyire megférnek a magyar konyhában a modern, izgalmas fogások is – mondta el Novotny Antal, a Magyar Ízek Utcája főszervezője a rendezvényt bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón, Budapesten.
Bogrács, üst, fazék
Gazdag a világa azoknak az ételeknek, amelyeket üstben, bográcsban vagy fazékban készítenek el kifejezetten tűz fölött, nagyon sok recept, technológia és alapanyag kapcsolódik ezekhez az ételekhez, amelyeket az ünnepi hétvége alatt a közönség is jobban megismerhet. Hozzátette: a helyszínen a profi séfek mellett amatőr szakácsok is főznek majd.
Magyaroroszág tortái, kenyere és sétálósüteménye
A rendezvényen a hagyományokhoz híven a közönség először kóstolhatja majd meg az idei Magyarország tortáját és cukormentes tortáját, valamint az év Szent István-napi kenyereit. Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke elmondta, hogy idén a kenyerek közül a balmazújvárosi Balmaz Sütöde Kft. Nagyapám kenyere burgonyával lett az év Szent István-napi kenyere, az innovatív kenyerek mezőnyében pedig szintén a Balmaz Sütöde Kft. jalapenós, cheddar sajtos, vadkovászos kenyerét díjazták. A tavaly életre hívott, és idén sós változatban meghirdetett sétálósütemény kategóriában a mórahalmi Varga Pékség 95 Kft. Pásztor reggelije lett a nyertes, amely egy juhtúróval, sonkával, lilahagymával töltött, szegedi paprikával színezett francia croissant. A kenyerek versenyét 13. alkalommal hirdették meg, amelyre idén rekordszámú, csaknem 100 terméket neveztek a három kategóriában – mondta el Septe József, aki át is adta a díjazottaknak az elismeréseket. Selmeczi László, a Magyar Cukrász Ipartestület társelnöke az idei Magyarország tortája verseny győztesének, a váci Édes Vonal cukrászdából Kovács Alfréd cukrásznak adta át az elismerést a Mákvirág nevű, mákos-feketeribizlis-feketeszezámos tortáért. A desszert egy könnyű, mandulalisztes, mákos piskótából, lágy fehércsokoládé-krémből, ropogós feketeszezám-grillázsból áll, valamint megjelenik benne a máklikőr és a feketeribizli is. Az idén 18. alkalommal meghirdetett versenyen a jelentkezőknek úgynevezett szuperélelmiszereket kellett felhasználniuk, mivel a szervezők a gazdag beltartalmú értékekkel rendelkező, magyar alapanyagokra szerették volna felhívni a figyelmet – ismertette Selmeczi László. A második helyezett Fodor Sándor (a budapesti Habcsók Cukrászda) Rigófütty nevű tortája lett, míg a harmadik helyen Novák Ádám és Domonkos Noémi (a szegedi Reök Kézműves Cukrászda és Kávéház) Fekete gyöngy elnevezésű alkotása végzett.
Csak semmi cukor!
Erős Antónia, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány alapítója adta át a Magyarország cukormentes tortájának járó elismerést, amelyet a szegedi Reök Kézműves Cukrászda és Kávéház cukrászai, Novák Ádám és Csonka László vehettek át a Zöld Málna elnevezésű, málnás-pisztáciás-fehércsokoládés-rózsavizes tortájukért. A tortában a pisztácia egyaránt megjelenik a piskótában és a mousse-ban is, édes ízét a piros málnazselé savassága egészíti ki, és a rózsavíz teszi különlegessé. Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány által, a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai partnerségével megrendezett verseny második helyezettje szintén a szegedi Reök Kézműves Cukrászda és Kávéház alkotása, amely a Fűszeres Vilmos nevet kapta, míg a harmadik helyen Gyuris László és Reisinger Ferenc (a szegedi Virág Cukrászda és Kávéház) Intuíció elnevezésű alkotása végzett.
Jó étvágyat!
(Képünk illusztráció)
Szerző
Friss
- Unalmas… na az biztosan nem lesz! – Horoszkóp az év 5. hétvégéjére
- Hankó miniszter-közszolga: a Bokros-csomag és a ‘Ratkó-dédunokák’ meg nem születése okán nincs elég kisded Magyarországon
- Lázár János pikírten Rákosrendező-ügyben: a kormánynak az a fontos, hogy a budapestieknek jó legyen
- Bajnai Gordon: akiket érdekelnek a tények és persze a saját lelki higiéniám érdekében 3 állítás
- Én már elvesztettem a fonalat, tudja valaki, hogy mennyinél tartunk? – Heti Jusztság…
- A hülyeség nem kifizetődő – Szijjártó ez esetben ‘nem a pénzre megy…’
- Felfoghatatlan: 11-12 éves gyerekek hónapok óta brutálisan bántalmazhatták társaikat – Aki hallgat, bűnrészes…
- Már csak 4 hónapnyit kell aludni és újra ‘támad’ a CPAC Hungary, az alkalom, ahol Orbán újra ‘főszónokolhat’
- Egy a Robert De Niroról terjedő combos, hamis hír nyomában
- Pintérék nem tanulnak semmiből – Hiába volt a bombariadó rossz tapasztalata, marad a mobilszigor az iskolákban