Emlékeznek? Szijjártó Péter még 2019-ben jelentette be, hogy a magyar állam tengeri kikötőt létesít Triesztben. Ehhez az Orbán-vezette magyar kormány egy 32 hektáros területet vett koncesszióba...
Feltehetően azok a srácok, akiknek „megadatott”, hogy Orbán Viktor lássa el őket életvezetési tanácsokkal a minap, ami abban merült ki, hogy „legyetek Szoboszlaik”, nem élhetnek majd...
Sokaknak van „módszerük” az egekbe szökő parkolási díjak kijátszására, vagy legalábbis mérséklésére. A „megoldjuk okosba” elv érvényesítésére eddig remeke terepnek bizonyultak a hiper-szuperek parkolói, de az...
A hétvégén már több millióan keltek útra a hétfő délutáni teljes napfogyatkozás sávjába, amely délnyugatról-északkeleti irányban szeli át az Egyesült Államokat, mintegy 4000 kilométer hosszan és...
Húsvét ide, vagy oda, nem szünetel a Puzsér Róbert – Dopeman között kialakult adok-kapok. Habár nem párosuk az egyetlen formáció, amit cseppet sem éritett meg az...
Semjén Zsoltot érdekes módon a sötétség különös módon arra sarkallja, hogy „benyújtson”. Főként a magyar országgyűlésnek és rendszerint törvényjavaslatot valami olyanról, aminek nem tesz jót a...
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség március 28-án, csütörtökön 9 órára gyanúsítottként idézte be Iványi Gábort, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) elnökét. A gyanúsítás részleteiről nem közöltek információt...
Hazudni -tudom, hogy csúnya dolog,- ugye Lomnici úr (?) de szívre a kezet: ki ne tette volna már?- kizárólag akkor van értelme, ha jól átgondolt és...
A Központi Nyomozó Főügyészség közleményt adott ki Magyar Péter ismételt tanúként való kihallgatása után. Reagáltak a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvételre, illetve arra, hogy milyen...