Emlékeznek még a februári hírre, amiben Novák Katalin köztársasági elnök elbüszkélkedett azzal, hogy az összes katonai előléptetési szabályt átugorva alezredesnek szerelt fel férje, Veres István? Most...
A Sziget zárónapján Krubi előadása váltotta ki, hogy a hallgatóságból szinte egy-emberként szakadt fel , hogy "mocskos Fidesz".
Menczer Tamás, eredeti foglalkozása szerint sportriporter, akit maga mellé "emelt" -a színvonalára jellemző, hogy ez emelés volt számára- végtelen szervilizmusa jutalmaként Szijjártó külügyér, felhatalmazva érezte magát,...
Az Egyesül Államokban már szeptemberben kiadják az új COVID-oltást, a minden eddiginél gyorsabban terjedő koronavírus-variánssal, az omikron egyik változatával az Eris-szel szemben – adta hírül a...
Ugyan sok gondot okozott az érintetteknek a Bookin.com-mizéria, ami mostanra megoldódni látszik, de egyvalamire kitűnő volt: megmutatta, hogy mi a különbség aközött, aki valóban megoldást keres...
Persze, persze tudom, már megint én voltam a naiv, amikor elhittem a NER „szent asszonyának”, hogy ha már, legalábbis az Anyaszentegyháza szerint, bűnbe keveredett, legalább csendben...
Emlékeznek még a tavalyi hírre, miszerint a Tihanyi Rege cukrászdában ivott meg egy kávét ismerősével és emellé kértek két pohár vizet, amiért szinte annyit kértek, mint az...
Emlékeznek? Szombaton írtunk arról, hogy szerintünk Szijjártó Péter nem buta fickó, legalábbis annyira nem lehet az, hogy önszántából a nevét adja -tetézve az eddigieket- ahhoz teljes mellszéllel kiálljon...
Nem egészen egy napig volt aktuális a Pintér Sándor vezette gigatárca, amelybe bezsúfolták több más mellett az egészségügyet is, túlmozgásos látszattevékenységeként meghirdetett újítása, ami a háziorvosokra...