Nézz fel: július 30-án hajnali fél négykor szabad szemmel is látható csillagászati jelenséget lehet majd megfigyelni a keleti égbolton, ahol öt égitest, a Fiastyúk csillaghalmaz, a...
Havas Henrik is felháborodott a „gyerekrugó” karateedzőn, de nem csak azon, ami történt, hanem ahogy arra egyesek, élükön egy már többször „megénekelt” fideszes országgyűlési képviselővel, reagáltak. ...
„Ha én lennék a Patrióták egyik politikai stratégája, akkor imádkoznék a velük szembeni cordon sanitaire alkalmazásáért” – ezt egy sokat látott kollégám mondta egy szakmai-baráti beszélgetésben,...
Hihetetlen, de egyes drámai helyzetben lévő emberek, valóban akárcsak a messiáshoz, Magyar Péterhez fohászkodnak végső kétségbeesésükben, ahogy tette ezt egy agydaganatban szenvedő beteg is. A bejegyzését,...
Jön a Sztárbox! Az RTL kihasználva a sztárok ismertségiversenyét és azt, hogy ezért még összeveretni is hajlandóak magukat. Ahogy azt már megírtuk az RTL az idei...
Havas Henrik: mindjárt este 9, még mindig locsolok a kertben. 2 éve nem működik az automata öntöző, számos cég próbálta beindítani, de egynek se sikerült. Na...
Gyurcsány Ferenc hajnali bejegyzésében az ellenzéki stratégiákkal, az úgynevezett „És, Vagy” előállt helyzetével foglalkozik, miközben bevisz egy balegyenest a legnagyobb ellenfelének vélt Magyar Péternek is. Gyurcsány...
Értem én, hogy az kevéssé hozza ki a béketűrésből az olvasót, hogy pár fokkal enyhébb idő képe dereng fel a 10. napja tartó kánikulában olvadozva, de...
Balesetet szenvedtek a Magna Cum Laude zenekar tagjai az M4-es autópályán. A Facebook-oldalukon számoltak be a szerencsétlenségről, amiben ők könnyebb sérüléseket szenvedtek, egy embert azonban mentőhelikopterrel...