Sokszor próbáltuk meg kitalálni, hogy miért pont augusztus 20-ra csődítette Magyarországra Orbán Viktor Recep Tayyip Erdoğant, Törökország elnökét. Az okot nem Havasi Bertalantól tudtuk meg, hanem...
Havas Henrik legújabb posztja ismét bebizonyította, hogy kevés karaktergyilkosságra alkalmasabb fegyver van az iróniánál. Persze az sem árt, ha valaki olyan mesterien forgatja, mint az alábbi...
Emlékszem, általános iskolában, történelem könyvben a Horthy-rendszer mérhetetlen igazságtalanságát azzal érzékeltették, hogy a szegény gyerekek nem mehettek be a Margitszigetre, mert belépőt kellett fizetni, és nekik...
Sokéves kemény melója van abban a regnáló kormánynak, hogy kierőszakolja a palackból a hon polgáraiban -csak úgy, mint minden nemzet tagjaiban- megbúvó ellenséges gyűlöletet mindennel szemben, ami...
Ez az a helyzet amikor már valóban, ne féljünk a szótól, csak a hősiese, és szolidáris magatartás segíthet legalább elodázni a véget. Szép példája ennek Keczéry...
Ötven percig tartott a rendkívüli parlamenti ülés, amit Kövér László házelnök az ellenzék kezdeményezésére volt kénytelen összehívni hétfő délutánra.
Év végéig valamennyi állami kórházban új beléptető rendszert vezetnek be Pintér Sándor belügyminiszter utasítására – jelentette ki Lengyel László egészségügyi fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár a Magyar...
Lendvai Ildikótól nem idegen a csípős irónia nyelve, de soha nem sértésre, sokkal inkább figyelemfelkeltésre használja írói vénáját. Közel egy évig minden héten jelentkezett portálunkon “Heti tapló” című rovatával,...
A kertünk nemcsak a mi pihenőhelyünk, hanem sok hasznos állatnak is otthont adhat. Ha szeretnénk, hogy a kertünkben madarak, beporzó rovarok, sünök és más kisállatok éljenek,...