Láss csodát: Orbán Viktor nem csak az Ön mostani kontójára ígért milliárdos költést, hanem a választás után kormányzásra kerülő kormányt is, méghozzá az „idők végezetéig”. Figyúzzatok...
Kezdjük az elején: az ÁFA -lánykor nevén általános forgalmi adó- a Vitályos- és kormánykommunikációval szemben nem a „külföldi multik” gonoszsága révén az Ő zsebüket dagasztja, hanem...
Az időjárás enged a szorításból csökkenek, sőt a jövőhéten fokozatosan megszűnnek még az éjszakai fagyok is, azért tavaszban még korai lenne reménykedni. Napközben szélcsendes, nyugat felől...
Orbán Viktor szombati évérékelőjének „szentelt” cikkünk megírásakor azt gondoltuk, hogy ebből elég lesz az egyszeri tájékoztatás. Ám a kormányfő beszédében elhangzott, hogy véleménye szerint „kidobott pénz...
Nagy a Fidesz-nyüzsi szombat délután a Tabán környékén, aki él és mozog, no meg meghívót is kapott a Rogán-művektől, az ott púposodik, hogy időben elfoglalja helyét...
Nagyon úgy tűnik, hogy Szentkirályi Alexandra csukott füllel és szemmel dekkol a fizetésünkért a fővárosi önkormányzat Fidesz-frakciójában, hiszen meggyőződése, hogy a csatatéren van -ez mondjuk lehet,...
Nagy és egyben ijesztő pillanatok szemlélői -remélhetőleg ép ésszel és bőrrel túlélői is- vagyunk. 2025-ben Amerikát olyan fószer vezeti, aki a megtámadottat nevezi agresszornak, az Európai...
Most kaptuk a szomorú hírt, mely szerint 76 éves korában elhunyt Návai Anikó újságíró, a hollywoodi sztárok kedvenc magyar riportere. Aki volt „valaki” a filmek fővárosában,...
Kiadta a figyelmeztetést a Belügyminisztérium: a vörös kód lép életbe. Az idei tél eddigi leghidegebb napjai elérkeztek. Kedden éjszaka különösen veszélyes lesz, -7 és -17 Celsius...