Van itt pénz! No nem az egészségügyre, hogy nagyobb eséllyel éljük túl a bajainkat, nem is az oktatásra, hogy világ-konform tudást kapjanak a gyerekeink, ugyan már…...
Musk őrült e-mailje elérte az olasz munkásokat is. Nem ment jól. Az Aviano légibázis amerikai haderőt kiszolgáló alkalmazottai is megkapták Musk követelő e-mailjét, amiben arra szólította...
Orbán Viktor „ünnepi beszédének” poloskázós mondta elfedi a beszéd többi részét, ami legalább olyan embertelen és fenyegető volt. Ezt az állítást bizonyítja, hogy szinte az egész...
Feltehetően rájöttek a döntéshozók a Fideszben, hogy még a hívek között sem aratott osztatlan sikert Menczer Tamás produkciója, amikor alpári stílusban alázta Magyar Pétert. Azonban még...
Orbán Viktor és kormánya semmit nem tanult abból, ahogy az ársapkák felhajtották az egyéb termékek árait. A kormányfő egy rendkívüli bejelentésben kedden reggel közölte legújabb kavarásukat:...
Eladó Göncz Árpád egykori villája: egy friss hirdetés szerint 1,13 milliárd forintot kér érte a tulajdonos. Maga a helyzet is szégyen a magyar kormányra nézve, hiszen...
Lehet, hogy a „hivatalos” Kreml figyelmen kívül hagyta Elon Musk milliárdost, aki Vlagyimir Putyin elnököt kihívta az ukrajnai orosz invázió miatt egy ökölharcra, de több orosz...
Emmanuel Macron francia elnök televíziós beszédet tartott, amelynek fő motívuma, hogy a megváltozott világban – többek között az Egyesült Államok módosuló politikája miatt – Európának és...
Ferenc pápa a kórházból üzent a híveknek, hiszen kétoldali tüdőgyulladása miatt immár három hete lábadozik. Vasárnapi beszédében a világot sújtó háborúkra, az emberi kapcsolatokra és a...