„Szegény” Tiborcz István hiába comboskodik, hogy az elit, fizetőképes külföldit kell idehozni, mert ez a jövő turizmusának lényege és „csórikám” ennek oltárán nyom milliárdokat -na jó,...
Milyen érdekes, hogy Orbán Viktor balatonfüredi beszéde pont a Magyar Nemzet „mélytorka” fülébe jutott, aki nem volt rest azt azon nyomban „kiszivárogtatni” a lapnak. Azoknak, akik...
Kérem, aki érti, hogy ennek mi a logikus, megmagyarázható értelme, az ossza meg velünk! Az esemény a szokásokhoz híven csupán Orbán Viktor felolvasásából áll, kérdezni nem...
Ahogy a múltban, úgy manapság sem kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára. Ha valaki, vagy valami beküzdi magát a névsorba, biztos lehet afelől, hogy az egykori televíziós mindig...
A munkáshitel annak a legjobb, aki nem egyszerűen elvásárolja, hanem még fialtatni is tudja. Milliókat spórolhat a fiatal magának vagy a szüleinek, ha például saját vagy...
“Megdöbbenéssel figyeljük mind a Soros Alapítványt, mind pedig Soros György személyét az utóbbi időben ért nemtelen támadásokat. A fiatal nemzedék és a szakkollégiumi mozgalom támogatásával aktívan...
Emlékeztetőül: becslések szerint százötvenezren vettek részt február 16-án, pénteken este azon a Hősök terén szervezett tüntetésen, ami a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének kegyelmi ügye miatt kialakult...
A kórházakban tapasztalható viszonyról szinte nap, mint nap lehet olvasni, ami érthető, hiszen azzal szembesül minden orvoshoz forduló állampolgár csakúgy, mint a gyógyszerhiánnyal. Arról is sokszor...
Három videó gyors egymásutánban: Majka, Dinasztia, Simicska, külön-külön is egy-egy ostorcsapás a rezsim renyhe testén. Óriási nézőszámok, százezrek számára a felismerés és megdöbbenés pillanatai: tényleg ebben...