A római katolikus egyház történetében a jelenlegi Leó pápát e néven tizenhárom előzte meg Szent Péter trónján. Közülük néhányan jelentős hatást gyakoroltak nemcsak az egyházi életre,...
Pokol Béla volt alkotmánybíró véleménycikket publikált a kormánypárti Magyar Nemzetben. Azt javasolta, hogy iktassák be „az alaptörvénybe egy kiegészítéssel az alkotmánypuccs megelőzése céljából a különleges alkotmányi...
Viktor, te drága ember! Na, persze nem úgy, ahogy a rajongótáborban és a fizetett ajnározók közösségi posztjaiban gondolják. Hanem szó szerint. A Fidesz miniszterelnöke a tisztes...
Ágoston László énekművész, a Moltopera vezetője, zenei menedzser, marketing tanácsadó és blogger. A 2017-ben elhunyt T. Ágoston László író fia. A 2018-as országgyűlési választásokat követően hagyta el Magyarországot,...
Új rovatot indított Hadházy Ákos közösségi oldalán „Mindennapi luxi” címmel, amiben bemutatja, hogy Mészáros Lőrinc helikopter-repülő kombója nem egyedi, csak rá jellemző történet, a NER-elit csajai...
Pénteken a budapesti Akváriumban nyitották meg a Pride eseménysorozatának első fejezetét telt ház mellett. Idén is több mint 90 programmal várja az érdeklődőket a Budapest Pride Közösségi...
A Nemzetgazdasági Minisztérium közölte, hogy az Európai Bizottság javasolja a Magyarországgal szemben indított túlzottdeficit-eljárás felfüggesztését, de a Bizottság a Portfolio megkeresésére egyértelműsítette: nem az eljárás lezárásáról,...
Ahogy a múltban, úgy manapság sem kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára. Ha valaki, vagy valami beküzdi magát a névsorba, biztos lehet afelől, hogy az egykori televíziós mindig...
Ahogy arról beszámoltunk, „Újabb kormányzati sarc a főváros ellen” címmel tartott rendkívüli sajtótájékoztatót Karácsony Gergely főpolgármester. Bejelentette, hogy újabb politikai sarc sújtja a fővárost, a kormány...