Connect with us

Kerítésen innen

Az Alapjogokért Központ elindítja politikai akcióközössége „gyorsreagálású hadtestét”

Az Alapjogokért Központ elindítja politikai akcióközössége "gyorsreagálású hadtestét"
Megosztás

Szánthó Miklós éles szemével és az Ön pénzével felvértezve újabb „nagy nemzetközi dobásra” készül. Az Alapjogokért Központ elindítja a Wokebusters-t, a jobboldal „gyorsreagálású hadtestét”, amely egy nemzetközi kommunikációs riadólánc, online és offline politikai akcióközösség – jelentette be kedden a szervezet főigazgatója.

Akcióban a „rémfüggetlen” szervezet

Szánthó Miklós a budapesti sajtótájékoztatón hangsúlyozta:

„a liberális, kommunista woke-jelenséggel” szemben nemzetközi dimenzióba kell emelni az antiglobalizmust.

Hozzátette: stratégiai célok mentén össze kell szervezni a világ jobboldali erőit, és ebben a magyar jobboldal kulcsszerepet játszik.

„A woke-isták ugyanúgy támadják Istent, hazát és családot Európában, Észak- vagy éppen Dél-Amerikában. Céljuk egy posztkeresztény, posztnemzeti és a biológiai törvényein is túllépő világfalu létrehozása”

– szögezte le Szánthó Miklós. Szerinte ennek alátámasztására elég a Biblia tanításának gyűlöletbeszédként való minősítésére, az Európa-szerte államilag támogatott Izrael-ellenességre gondolni. Megjegyezte azt is, hogy az EU és a Biden-adminisztráció a gyermekvállalás helyett a migrációban látja a demográfiai probléma megoldásának kulcsát,

„Soros György nyílt társadalom hálózata pedig a bevándorlást nem megállítani, hanem menedzselni akarja”.

Az Alapjogokért Központ vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a woke ideológia szerint a békéhez csak és kizárólag a háborún keresztül vezet az út.

A „szervező erő”

A magyar jobboldal szervező erejét Szánthó Miklós

a hazai konzervatív háttérintézmények nemzetközi hálózatépítésével, a CPAC Hungary-vel, a Patriots for Europe megalakításával, valamint a magyar miniszterelnök bélemissziójával támasztotta alá

– írja az MTI. Mint elhangzott,

a Wokebusters célja, hogy egyfelől élő információs csomópont legyen, kezdeményezője új akcióknak, hírvivője jó gyakorlatnak Magyarországról vagy máshonnan, „amelyek egyszerre szolgálják a zsidó-keresztény kultúra, a nemzeti identitás és állami szuverenitás védelmét vagy a családpolitika sikerét”.

„Wokebusters egyfajta ellentámadás a baloldali szerveződésekkel szemben”

„A Wokebusters korai jelzőrendszerként fog működni azon veszélyes jelenségek kapcsán, amelyek a progresszív erők ármánykodása miatt felütik a fejüket és vélelmezhető, hogy azokat exportálni akarják. Riadólánc lesz olyan beavatkozások kapcsán, amelyek nyilvánvaló és közvetlen veszéllyel fenyegetnek, legyen szó választási csalásról Dél-Amerikában, a jobboldali média ellehetetlenítéséről Spanyolországban vagy a legdurvább politikai-pénzügyi zsarolásról Magyarország ellen”

– mondta Szánthó Miklós.

A gyorsreagálású hadtest kommunikációs tevékenységét rendezvények, konferenciák, workshopok, ifjúsági ösztöndíjak, és az őszre tervezett világkörüli Wokebusters-turné egészíti ki, utóbbi Argentínát, Chilét, Spanyolországot, Olaszországot, az Egyesült Államokat és Izraelt is érinti.

Gavin Wax, a Wokebusters nemzetközi szóvivője, a New York-i Fiatal Republikánusok Klubjának elnöke arról beszélt, hogy a világ konzervatív ideológiáit szövetségbe kell szervezni, és a Wokebusters egyfajta ellentámadás a baloldali szerveződésekkel szemben.

„Most az olimpián is azt láthatjuk, hogy hagyományos értékeink, normáink ellen lépnek fel. Az Egyesült Államokban Donald Trump mögött felsorakozva érhetünk el egységet. Ez az egyetlen út a békéhez a világban. Világos, hogy Orbán Viktor erőfeszítései gyümölcsözőek lehetnek, ami Trump számára is referenciaként szolgálhat. A baloldal fél, jó idők járnak ahhoz, hogy ezt a fantasztikus programot elindítsuk”

– hangsúlyozta Gavin Wax.

Kérdezz – felelek

Kérdésre válaszolva Szánthó Miklós úgy fogalmazott, hogy

a francia parlamenti választások eredménye nem Marine Le Pen vereségét hozta, hanem a liberálisoktól a szélsőbaloldalig egy felháborító népfront jött létre.

Szintén újságírói érdeklődésre Gavin Wax arról beszélt, hogy

Donald Trumpnak óriási esélye van győznie a novemberi amerikai elnökválasztáson, míg az ellene Joe Biden helyett Kamala Harrist felsorakoztató demokrata oldal „nyíltan antiszemita lett”.

Szerző