Connect with us

Banánköztársaság

Az egykori diplomata értékel: Narancsszünet

Szűcs R. Gábor: kis lakáj a nagy Duna mentében
Megosztás

Az idősödő és máig jó szemű c.főiskolai docens, diplomata ezt írja: A hatvanas években, tehát jóval az elszabadulás előtt édesanyám gyakran vett (már amikor „kapható” –ez is milyen szocializmus-szó, hogy „kapható”! Ingyen adják? dehogy), , ahogy mi hívtuk, rohadt narancsot, ez leértékelt áru volt, olcsóbban, mint a kilónként 25 forintos. Anyám csak kivágta romlott vagy épp penészes részt, és a többit megettük. Meg kell adni, jó édes volt.

Na, ilyen lett a Párt. A Fidesz.

Azt én meg nem mondom, undorító-e, szolgai, vagy csak sima tévedés (nem zárnám ki a hülyeséget se), hogy az ATV déli híreiben az Európai Parlamenti választásokat értékelve két győztest nevezett meg, ezek egyike a Fidesz. Szóval a Párt. Holott a Párt az egyik legnagyobb vesztes. 2019-ben 61%-kal 13 főt küldhetett a z EiP-be, most 44 %-kal tizenegyet. Illetve, ha „csak a Fideszt” számítom, akkor tízet.

Húsz százalékpontos veszteség. Ez lenne győzelem?

A Párt kapott egy gyomrost, és nyolcat rászámoltak, egy néhány hónapja alakult párt miatt. Hogy három képviselő nem sok? Kérdezd meg a DK-t, vagy pláne a Momentumot.. Úgy két milliónyi hülye egy kilenc és fél milliós országban még kicsit soknak tűnik, de egyáltalán nem az, ha Hitler, vagy Horthy népszerűségére, és arra gondolunk, hogy Szálasit se akarta bántani itten senki. Ennyi hülye nálunk még elmegy kálóba. Ennyi nálunk még elhiszi, hogy tizenegy képviselő egy 720 tagú testületben majd elénekelteti a Hiányzol című giccsnótát, könnyekig hatolót, Menczer Tamást sem tekinti a butaság világcsúcs-tartójának. A Pártot megverték, lesz@rta a békegalamb.

Tisza hozta a papírformát, ha egyáltalán lehet ilyenről beszélni

A Tisza, bár Magyarnak még sokat kell tanulnia, hogy elszakadjon a Fidesz beléakadt horgaitól (olyat nem mondunk, hogy „a jövő elkezdődött”, ez foglalt, és minden poén csak egyszer jó, habár alul a víznek árja), szóval a Tisza hozta a papírformát, ha egyáltalán lehet ilyenről beszélni: én hétnél még több mandátumot is el tudtam volna képzelni, szemrebbenés nélkül, de ennyi is elég ahhoz, hogy beköszönjön. Hasonló választási attitűd, mint Szlovéniában, ahol Robert Golob liberális pártja hónapokkal megalakulása után sz@rrá verte a Hungaroführer üzlettársát, Janez Janšát, és beköszönt: „jó reggelt, szabadság!” Igaz, az parlamenti választás volt. Szóval egyelőre a Fidesznek csak egyetlen igazi kihívója van, annak ellenére, hogy az Országgyűlés változatlan összetételben működik, és az idegállapot továbbra is rendkívüli: egy közveszélyes őrült dirigál. De talán joggal lehet várni „az új magyar csodákat”, hisz eddig bejött.

„Innen szép nyerni”

A DK sikerrel bizonyította, hogy se az Európai Egyesült Államok, se a szociáldemokrácia, se a közvetlen elnökválasztás gondolata nem segít: tizennégy év semmittevése visszaütött. „Innen szép nyerni”, szokták volt mondogatni, de ahogy én látom, ez most alighanem reménytelen. Még lehetséges, hogy alakul egy új, baloldali párt, de attól tartok, annak sem lehet nagy jövője, ha nem innovatív, ha nem közelít a középhez (mint a nyugat-európai szocdem pártok –bár ott is vannak gondok bőven) , ha nem tűnik családi vállalkozásnak, legalább úgy, mint a Fidesz (ahol ez tény, de a párton belül nem látszik). Úgy nem lehet játszani, hogy egy házaspár viszi a boltot. (Lám, Clintonéknak sem sikerült, pedig ott a korábbi elnök már nem is volt aktív politikai szereplő). Akármelyik fél lépne vissza, most már nem lehetne levetni. Az meg külön elemzést érdemelne, hogy az ő közhelyeik miért esnek ki a köztudatból, a többi párté meg miért nem. Új közhelyek kellenek?

Na, és még a Momentum

Akkor rontották-e el, mikor szembe mentek a DK-val, vagy akkor, mikor körbetekerték a Szabadság téri emlékművet piros-fehér-zölddel, vagy mikor nem voltak jelen vidéken. Talán mind együtt. Még benn vannak az Országgyűlésben, de ezt minden hozzászólásuk után vissza fogják hallani, hogy mit dumál az a párt, amelyik egyetlen képviselőt sem tudott küldeni az EiP-be, sőt, a meglévő kettőt is elvesztette. És azt az ocsmány disznóröfögést is hallani fogják, hogy ez azért történt, mert „a magyar érdek ellen lobbiztak”, holott nem azért, hanem annak ellenére. Sajnálom őket, de hát, tudjátok, inkább legyen ezer írigyed, mint egy, aki sajnál.
„A többi néma csend”

-fejezi be bejegyzését az egykori diplomata.

Donáth Anna lemondott, Fekete-Győr bejelentkezett

„Csináld azt, amiben hiszel, úgy, ahogyan a legjobban tudod, és feküdj le minden este úgy, hogy tiszta a lelkiismereted – ez az én filozófiám. A jövőben is eszerint fogok politizálni. A lelkiismeretem pedig úgy marad tiszta, ha vállalom a felelősséget, és lemondok a pártelnöki pozícióról”

Fekete-Győr András:

„Ma délelőtt bejelentettem a Momentum Mozgalom közösségének, hogy a párt soron következő tisztújításán elindulok az elnöki tisztségért. Teszem ezt azért, mert a tegnapi választási eredmény fényében a Momentumban változás kell, ha a párt ismét sikeres szeretne lenni. A választási eredmény ugyanis összességében drámai mélypontja a Momentum történetének. A Momentum jelenlegi elnökségének tagjai minden bizonnyal levonják majd a következtetést a mostani eredményekből. Innentől mindenkinek a jövővel kell foglalkoznia”

-idézi a bejegyzéseket a hirad.hu.

Kapcsolódó

Szerző