Sport
Az olimpia, mint a politika játékszere
Az újkori olimpiai szellem gyakran ütközik politikai feszültségekkel. A játékokon régóta használják a hazafias érzelmeket, hogy növeljék globális vonzerejüket, bemutatva az országukat képviselő sportolókat és nemzeti himnuszokkal ünnepelve a győzelmeket. A politikai kérdések azonban gyakran megzavarják ezt az eszményt.
A sport és a politikai feszültségek
Egy rövid összefoglaló a modern játékok legjelentősebb „politikai” pillanatairól, kiemelve, hogy a jelentős események, a sportolók tiltakozása és a globális feszültségek hogyan keresztezik egymást az olimpiai mozgalommal.
„A háborúk a nemzetek közötti félreértésekből fakadnak”
1896-1906: Idealizmus és politika az újkori olimpiák születésénél A modern olimpiát 1896-ban Pierre de Coubertin báró magasztos eszmékkel elevenítette fel. A játékokat a nemzetek egyesítésének hídjaként képzelte el, kijelentve: „A háborúk a nemzetek közötti félreértésekből fakadnak. .” Bár Coubertin az 1900-as párizsi világkiállítás során szándékozott újraindítani a játékokat, a görög lelkesedés oda vezetett, hogy négy évvel korábban Athén adott otthont nekik, és ez a döntés véletlennek bizonyult. Az 1900-as és 1904-es játékokat, amelyeket eredetileg Chicagóba terveztek, St. Louis-ba helyezték át,. Ez a lépés beárnyékolta a játékokat az EXPO vásár nagyszerűségével. 1908: A nemzeti büszkeség felemelkedése Az 1908-as londoni játékok jelentős változást jelentettek az olimpiai hagyományokban, amikor a megnyitó ünnepségen bevezették a nemzetek felvonulását. Ebben az időszakban először játszottak nemzeti himnuszt az 1924-es párizsi játékok aranyérmeseinek, ami azt tükrözi, hogy a nemzeti büszkeség egyre jobban beépült az olimpiába.
Azt hinnéd ’72 München volt az első pedig….
1936: A Náci Propaganda Játékok
Berlint választották az 1936-os játékok rendező városának, amikor Németország még demokrácia volt. Mire azonban a játékok bekövetkeztek, a náci uralom megerősödött, és az eseményt propagandacélokra használták ki. A bojkottra való felszólítás ellenére minden részt vevő ország delegációt küldött. Ellentmondásos, hogy az Egyesült Államok két zsidó futót afro-amerikai atlétákkal cserélt le, köztük Jesse Owens-t , aki négy aranyérmet nyert, közvetlenül megkérdőjelezve a nácik faji felsőbbrendűségi állításait.
1952: A hidegháborús megosztottság
Az 1952-es helsinki játékokon a Szovjetunió debütált az olimpián, fokozva a hidegháborús feszültséget. A lehetséges disszidálás és a politikai viszály kezelése érdekében a finn szervezők két külön olimpiai falut hoztak létre: egyet a keleti blokk sportolóinak, egyet pedig a világ többi részének. Ez az elkülönítéd hangsúlyozta a korszak politikai megosztottságát.
1956: Erőszak és diplomáciai viták
A melbourne-i játékokon erőszak és diplomáciai feszültségek zajlottak. A magyar forradalom szovjet leverése után Magyarország és a Szovjetunió heves vízilabda-mérkőzést vívott egymással, ami hirtelen véget ért, miután a magyar játékos, Zador Ervin megsérült. Emellett több nemzet bojkottálta a játékokat: Spanyolország, Svájc és Hollandia tiltakozott a szovjet részvétel ellen, míg Egyiptom, Irak és Libanon tartózkodott a Szuezi-csatorna konfliktusa miatt. Kína kivonult Tajvan jelenléte miatt.
1968: a polgárjogok jegyében
Az 1968-as mexikóvárosi játékokról Tommie Smith és John Carlos amerikai sportolók Black Power tisztelgéséről emlékeznek meg, akik felemelték kesztyűs öklüket, miután Smith 200 méteren világrekordot döntött. Az ausztrál ezüstérmes Peter Norman az „Emberi Jogok Olimpiai Projektje” jelvény viselésével támogatta őket. A tiltakozásukra adott heves reakció gyakorlatilag véget vetett mindhárom sportoló nemzetközi pályafutásának.
Támad a terror és bolykottkorszak
1972: A müncheni válság
A müncheni játékokat egy terrortámadás árnyékolta be, amikor a palesztin fegyveresek túszul ejtettek 11 izraeli sportolót. A német hatóságok sikertelen mentési kísérlete a túszok, egy rendőr és öt terrorista halálát okozta. Az a döntés, hogy a válság közepette folytatják a játékokat, jelentős vitákat váltott ki.
1976-1984: A bojkott
Három egymást követő olimpiai játékot jelentős bojkott jellemez a politikai feszültségek miatt. Az 1976-os montreali játékokon huszonkét afrikai nemzet lépett ki, tiltakozva Új-Zéland részvétele ellen, hivatkozva a rögbicsapat által az apartheid-korszak Dél-Afrika elleni legutóbbi mérkőzésére. Az új-zélandi csapat jelenlétét a tiltakozó országok elfogadhatatlannak ítélték, mivel úgy vélték, hogy figyelmen kívül hagyja a faji elnyomás elleni küzdelmet. Ez a tiltakozás precedenst teremtett, amely hatással volt a jövőbeli játékokra, tükrözve, hogy a nemzetközi politika milyen hatással lehet az olimpiai mozgalomra.
Hasonló reakció történt az 1980-as moszkvai játékokon, amikor az Egyesült Államok több mint hatvan másik nemzettel együtt az esemény bojkottálása mellett döntött, válaszul a Szovjetunió afganisztáni inváziójára. Az Egyesült Államok által vezetett bojkott az afganisztáni szovjet katonai akciók közvetlen elítélése volt, és az inváziónak a nemzetközi stabilitásra gyakorolt hatásai miatt aggódó országok széles koalíciója támogatta. Következésképpen az 1984-es Los Angeles-i játékokon megtorló bojkott zajlott, a Szovjetunió és tizennégy szövetséges nemzet köztük Magyaroroszág is, úgy döntött, hogy tartózkodik a részvételtől.
1996: bombamerénylet Atlantában
Az atlantai játékok alatt a Centennial Olympic Parkban történt bombamerénylet két halálesetet okozott és 111-en megsérült. Az 1996. július 27-i robbanás árnyékot vetett a centenáriumi ünnepségekre. Eric Robert Rudolph, a bombázó egészen 2003-ig elkerülte az elfogást, amikor rátaláltak az Appalache-i vadonban rejtőzködve. Bevallotta a robbantást, valamint az abortuszklinikák és egy melegbár elleni további támadásokat, azt állítva, hogy ezek a „globális szocializmus” és az abortusz elleni tiltakozásról szólnak. A robbantás megnövekedett olimpiai biztonsághoz, az áldozatok nemzetközi támogatásához és a hazai terrorizmus megelőzéséről szóló vitákhoz vezetett. Rudolph elfogása némi lezárást hozott, de a támadás továbbra is határozottan emlékeztet a nagy nyilvános rendezvényeken előforduló esetleges erőszakra.
2024: Az orosz és fehérorosz csapatok kitiltása
A párizsi olimpiára vonatkozóan a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) úgy határozott, hogy az orosz és a fehérorosz csapatokat kitiltja Ukrajna 2022-es inváziója miatt. A döntés célja a béke és a nemzetközi együttműködés olimpiai értékeinek tiszteletben tartása. A válogatott orosz és fehérorosz sportolók azonban szigorú feltételek mellett versenyezhetnek semlegesként, hogy ne álljanak kapcsolatban a konfliktussal vagy az államilag támogatott doppinggal. Ezenkívül a World Athletics teljes mértékben kizárta az orosz sportolókat az atlétika versenyeiről.
Az olimpia továbbra is szélesebb politikai dinamikát tükröz, bemutatva, hogy a globális politika hogyan keresztezheti a sportot és a nemzeti büszkeséget. A modern játékok idealista kezdeteitől a kortárs események politikai töltetű atmoszférájáig az olimpia továbbra is a nemzeti büszkeség és a politika egymásra találásának erőteljes színtere.
