Sport
Babos nem bírt Garciával
Babos Tímet kiejtette a hetedik helyen kiemelt Caroline Garcia, a magyar lány így búcsúzott a második fordulóban a római salakpályás tenisztorna női versenyében.
A világranglistán 38. Babos és a karriercsúccsal 7. francia játékos korábban kétszer találkozott: 2014-ben Cincinnatiben a magyar nyert 6:4, 6:3-ra, majd Limoges-ban Garcia volt a jobb 6:7, 6:1, 6:3-mal.
Harmadik összecsapásukon a 24 éves Garcia 3:2-nél elvette a magyar adogatását, s előnyét megőrizve 40 perc alatt hozta az első szettet. A folytatás kiegyenlített küzdelmet hozott, majd az ellenfél 4:4-nél újra brékelt, aztán saját szervájánál kihasználta első meccslabdáját.
A találkozó 1 óra 20 percig tartott.
A 25 esztendős Babos a párosok versenyben is érdekelt, a francia Kristina Mladenoviccsal a harmadik helyen emelték ki őket. Az Australian Open-bajnok duó erőnyerőként a 16 között kapcsolódik be a küzdelmekbe, első ellenfelük a hazai közönség előtt szereplő Sara Errani és Martina Trevisan lesz. Babos egyesben éppen Erranit búcsúztatta az első fordulóban.
A második fordulóban egyaránt szetthátrányból fordítva nyert Angelique Kerber és Maria Sakkari, a 11. helyen kiemelt német és a görög lány a nyolcaddöntőben egymás ellen lép pályára.
Internazionali BNL d’Italia
WTA, Róma. Összdíjazás:3,351,720 euró
2. forduló:
Simona Halep (román, 1.)-Naomi Osaka (japán) 6:1, 6:0
Madison Keys (amerikai, 13.)-Donna Vekic (horvát) 7:6(2), 7:6(0)
Sloane Stephens (amerikai, 9.)-Kaia Kanepi (észt, Q) 6:0, 5:7, 7:4
Caroline Garcia (francia, 7.)-Babos Tímea 6:3, 6:4
Garbine Muguruza (spanyol, 3.)-Daria Gavrilova (ausztrál)
Marija Sarapova (orosz)-Dominika Cibulkova (szlovák) 3:6, 6:4, 6:2
Johanna Konta (brit)-Su-Wei Hszie (tajvani, Q) 6:0, 6:4
Jelena Ostapenko (lett, 5.)-Shuai Zhang (kínai) 6:2, 7:5
Maria Sakkari (görög)-Karolina Pliskova (cseh, 6.) 3:6, 6:3, 7:5
Angelique Kerber (német, 11.) – Irina-Camelia Begu (román) 3:6, 7:5, 7:5
Darija Kaszatkina (orosz, 14)-Danielle Collins (amerikai) 6:2, 6:3
Jelina Szvitolina (ukrán, 4.)-Petra Martic (horvát) 6:1, 6:2
Venus Williams (amerikai)-Jelena Vesznyina (orosz) 6:2, 4:6, 7:5
Anett Kontaveit (észt)-Szvetlana Kuznyecova (orosz) 7:5, 7:5
Anastasija Sevastova (lett)-Aleszandra Krunics (szerb, LL.) 6:4, 6:4
Caroline Wozniacki (dán, 2.)-Alison Van Uytvanck (belga, Q) 6:1, 6:4
Nyolcaddöntő:
Simona Halep (román, 1.)-Madison Keys (amerikai, 13.)
Sloane Stephens (amerikai, 9.)-Caroline Garcia (francia, 7.)
Marija Sarapova (orosz)-
Jelena Ostapenko (lett, 5.)-Johanna Konta (brit)
Angelique Kerber (német, 11.)-Maria Sakkari (görög)
Jelina Szvitolina (ukrán, 4.)-Darija Kaszatkina (orosz, 14)
Venus Williams (amerikai)-Anett Kontaveit (észt)
Caroline Wozniacki (dán, 2.)-Anastasija Sevastova (lett)
(MTI)
Szerző
Friss
- Tarjányi Péter: nem világháború még, de annak előszobájába léptünk
- Bekövetkezett! – Amerika B-2-es csodagépei szétbombázták az iráni atomprogram hegymélyébe rejtett központjait
- Sulyok Tamás pennája működésben: aláírta a törvényt, amely kettős állampolgároktól veheti el a magyar állampolgárságot
- Heti horoszkóp – Fókuszban a szerelem-munka-egészség témakörök
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén