Kerítésen túl
Bemutatkozott Washingtonban a budapesti nagyköveti poszt várományosa

Az amerikai gazdasági érdekek érvényesülését és a demokratikus értékek előmozdítását nevezte céljának szerdai szenátusi meghallgatásán David B. Cornstein üzletember, akit Donald Trump budapesti nagykövetnek jelölt.
Sára, a magyar nagymama
A szenátus külügyi bizottsága előtti meghallgatáson a New York-i milliárdos üzletember – miután viszonylag részletesen ismertette eddigi pályafutását és beszélt családjáról, köztük magyar születésű nagyanyjáról, Sáráról is – felvázolta elképzeléseit, amelyek alapján tevékenykedne.
Cornstein hangsúlyozta: korábbi üzleti tapasztalatai, a kormányzati szférában végzett munkája és jótékony szervezetekben vállalt szerepe alapján felkészültnek tartja magát a nagyköveti feladatok ellátására.
A szólás-, a sajtó- és a vallásszabadságot tartja a legfontosabb értékeknek
Leszögezte: elsődleges feladatának tekinti az amerikai-magyar kapcsolatok erősítését. Ezen belül is arra kívánja majd bátorítani a magyar kormányzati tisztségviselőket, hogy segítsék az amerikai érdekek és az amerikai és demokratikus értékek érvényesülését. Konkrétan a szólás-, a sajtó- és a vallásszabadságot nevezte a számára legfontosabb értékeknek.
Ezeket illetően nem lehet és nem is szabad megalkudni
– fogalmazott.
David B. Cornstein hangsúlyozta, hogy szoros együttműködést tervez a magyar kormánnyal a közös biztonsági aggodalmak megvitatásában. Hozzátette: az együttes munka tovább erősítheti a rendfenntartó erők és a terrorizmus ellen küzdő intézmények kommunikációját.
Fontos cél az antiszemitizmus visszaszorítása
A nagykövetjelölt hangsúlyosan szólt arról, hogy szeretné erőteljesen előmozdítani az amerikai gazdasági érdekek érvényesülését. A magyar gazdaság helyzetére utalva kiemelte, hogy Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt az ország gazdasága különlegesen jól teljesít.
Fontos célként jelölte meg a Magyarországon és Közép-Európában jelentkező antiszemitizmus visszaszorítását. Szorosan együttműködne a zsidó szervezetekkel és más vallási közösségekkel, valamint a magyar kormányzattal annak érdekében, hogy a zsidó közösség biztonságban érezze magát.
(MTI)
Szerző
Friss
- Ki a ludas: Mráz Ágoston Sámuel, vagy a Magyar Nemzet újságírója, vagy az anonim harmadik?
- Hiszi, nem hiszi? Ezek augusztus sorsdöntő napjai…
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek