Budapesti hétköznapok
BKK, ünnepi utórengések
A fővárosban Ma és holnap is lesznek forgalomkorlátozások, valamint a közösségi közlekedést érintő változások a a BKK közlése szerint.
A teljesen járhatatlan után „csak” kicsit járhatatlan
A Lánchidat, valamint a Műegyetem rakpartot egy irányban ma reggel 6 órakor nyitják meg a közúti forgalomnak – hívták fel a figyelmet. A Műegyetem rakpartot, illetve az Alkotmány utcát teljes szélességében csak pénteken a kora reggeli óráktól lehet használni – tették hozzá.
Közlésük szerint a forgalmi változások a közösségi közlekedést is érintik ma és holnap. Mint írták, a 15-ös autóbusz módosított útvonalon, a Nyugati pályaudvar érintésével jár, a 107-es autóbusz pedig a Budafoki út érintésével éri el a BudaPartot. A Várkert rakparton a 19-es és a 41-es villamosok szerdán déltől közlekednek eredeti, teljes útvonalukon.
Vári-keringő
A budai Várban fennmaradó korlátozások miatt a 16-os autóbusz továbbra sem közlekedik, a Széll Kálmán tér felől induló 16A és 116-os autóbuszok ma és holnap egész nap csak a Szentháromság térig járnak – közölte a BKK. Hozzátették, hogy a budai Vár a Deák Ferenc tér felől továbbra is a 216-os busszal érhető el.
A BKK azt javasolja az utasoknak, hogy az aktuális közlekedési rendről a társaság weboldalán tájékozódjanak.
Mindezekhez érdemes hozzáadni legalább gondolatban az olyan mára már megszokott forgalmirend változásokat is mint például ami a Margithídon nehezíti a közlekedést kerékpársáv felújítása miatt.
Szerző
Friss
- Ön érti? Mentességet kér a magyar kormány arra, amiről már tudható, hogy nincs ilyen
- Egyre közelebb az országos kormányváltó hangulathoz
- Szentkirályi Alexandra nem buta lány, csak nagyon kicsit okos, vagy Önt nézi bölcsisnek
- Ukrajna segítene Magyarországnak, de a NER-média leleplezte a „példa nélkül álló beavatkozási kísérletet”
- Teljes a káosz! Kilométeres torlódások, újabb útlezárások – Friss helyzetjelentés
- Közlöny van róla! 200 katonát és 200 millió eurós -79.000 millió forintos- hitelt adunk Csádnak
- Magyar virtus az Ön kontójára: behajtással folytatódik Orbán Viktor és az EU migrációs vitája
- Szoboszlai gólt lőtt a Milánnak a Liverpool színeiben, ezzel teljesítve a csapat vezetőjének elvárását
- Nagy Márton: nem fizetünk! – A magyar kormány bejelentette, „tesz” az Európai Bíróság jogerős ítéletére
- Olimpiai és világbajnokok is beszálltak az árvízvédelembe – Darnyi Tamás is lapátot fogott