Kerítésen innen
Bocsánatot kell kérnie az Origónak Alföldi Róberttől – Megteszik?
A címben feltett kérdésünk arról, hogy mire számíthat Alföldi Róbert most, hogy megnyerte perét az kormánypárti portállal szemben egy valódi jogállamban nevetséges botorságnak tűnne.
A címben feltett kérdésünk arról, hogy mire számíthat Alföldi Róbert most, hogy megnyerte perét az kormánypárti portállal szemben egy valódi jogállamban nevetséges botorságnak tűnne. Nálunk azonban, ahol a kormány nem csak hazai, de nemzetközi bírósági ítéleteket is felülbírál, és nem teljesít, ahol többek között a „hatalom” kedvenc producere egy nemzetközi művészeti jogvédő iroda felszólítását is figyelmen kívül hagyva tovább játszat egy színművet ugyanazzal a felháborító hibával, amit azok jogosan kifogásoltak, a kérdés nagyon is életszerű.
Bocsánat!
Az Origo, a kormánypárti portál nemrég bocsánatkérésre kényszerült Alföldi Róbert színész-rendezőtől, miután egy jogerős bírósági ítélet megállapította, hogy három cikkükben is valótlan állításokat közöltek róla. Ezt a hvg.hu írta meg.
Haladjunk sorjában!
Az első per tárgyává lett cikk 2021-ben jelent meg és valótlanul állította, hogy az Alföldi által rendezett Mephisto című darab érdeklődés hiányában megbukott.
A sorban a második cikk amiért bocsánatot kellett kérniük amelyben valótlanul állították, hogy az Alföldi ellen induló Balikó Tamás 40 oldalas pályázatát mindössze 9 oldal alapján bírálta el a bizottság, és a bizottság ilyen egyenlőtlen feltételek mellett javasolta a művészt a Nemzeti Színház főigazgatói posztjára.
A harmadik hazugnak ítélt cikk is a fenti trtalommal jelent meg csak éppen újabb kivitelben, a bíróság ezt is elkaszálta, tehát bocsánat kérés jár érte.
Hazug, fizess!
Alföldi pert nyert már a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete szerint is az Origo ellen, arra hivatkozva is, hogy sérült a jó hírnévhez való joga. Ennek eredményeként az Origót eltiltották a további jogsértéstől és kötelezték, hogy 15 napon belül az érintett cikkek címén, a főcím felett legalább 30 napig, de a cikk elérhetőségéig a jogsértés tényét bocsánatkéréssel együtt tegye közzé, a főoldalon is görgetve és elérhető módon a színész-rendezőnek pedig 800 ezer forint bírságot kell, hogy fizessenek.
Szerző
Friss
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint a mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője