Bulvár
Bocskor Gáborra „rákéredzkedik” Székesfehérvár fideszes polgármestere és az MSZP elnöke is
Bocskor Gábor országos vihart kavart és felháborodást váltott ki a Retro Rádió csütörtök reggeli műsorában. A politikusok közül is vannak, akik azonnal ráugrottak a „lehetőségre”.
Bocsi? Bocsi?
Egy reggeli SMS kapcsán hangzott el Bocskor Gábor szájából az ominózus mondat, amely megmozgatta a közbeszédet is:
„Önkormányzati dolgozónak az megy, aki sehova máshova nem volt jó”
Cser-Palkovics-András idegbe jött:
Bochkor saját bevallása szerint is ez tudatos provokáció volt, ami valahol persze része egy ilyen műsornak, kell a hallgatottság, kell az „sms-cunami.” Ugyanakkor szeretném egyértelművé tenni, 3000, önkormányzatunknál dolgozó kollégám nevében is:
Egy olcsó poén kedvéért belelépni sokak lelkébe és azt állítani, hogy ők a társadalom legkevésbé értékes tagjai, szimpla bunkóság és arrogancia – akkor is, ha ez egy kitalált és felépített műsorvezetői imidzs része.
Önkormányzati dolgozók az óvó nénik, a háziorvosok, a szociális munkatársak, vagy például a távhőt és a létesítményeket működtető mérnökök és gépészek, a közterületeket tervező és gondozó emberek. Nélkülük meglehetősen pocsék lenne az élet Fehérváron, vagy bármely településen. Ez akkor is így van, ha néhány önkormányzati munkakör persze soha nem lesz se kedvelt, se népszerű, ilyen a parkolóőrök feladata például. Annál inkább hálás vagyok azoknak, akik ellátják ezeket a feladatokat – írja többek között Cser-Palkovics, a teljes bejegyzés itt olvasható.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Munkásököl, vasököl… Komjáthi Imre MSZP elnök
„Az MSZP elnökeként határozottan kiállok minden önkormányzati dolgozó mellett. Magyarországon nincsenek elsőrendű és másodrendű munkavállalók. Mindenki, aki becsülettel végzi a munkáját, megérdemli a tiszteletet, különösen akkor, ha tevékenysége a közérdeket szolgálja. Az önkormányzati dolgozók napi szinten gondoskodnak a települések működéséről, a lakosság ügyeinek intézéséről és a közszolgáltatások fenntartásáról. Az ő munkájukat nem becsmérelni, hanem elismerni kell.
Nem Bochkor Gábor személyét akarom pellengérre állítani. Helyette arra hívom fel a figyelmet, hogy a dolgozó magyar emberek teljesítményét kell piedesztálra emelnünk. Egy felelős társadalomban a munkavállalók méltóságának védelme közös ügyünk”
– áll az MSZP OS-nek elküldött közleményében.
Szerző
Friss
- Varga Judit és az Ő ‘vizsgaremeke’: egy fiókos TV-szekrény – Gratulálunk!
- Karácsony Gergely: a fővárosi önkormányzat megrendezi az idei Pride-ot – Rögvest reagált a kormány
- Orbán-klippel folytatódik a Szentkirályi-csomagtartós paráztatás – Ki következik, talán Sulyok köztársasági elnök?
- Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….- Frissítve!
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban
- Új hét, új aktuális horoszkóp-különlegesség – Nézz bele, különben nem tudod meg, hogy miért….
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt