Kerítésen innen
Botrány! – A gödi akkugyár tíz évre megkapta a környezethasználati engedélyt
December elsején zárult az a környezetvédelmi eljárás, melyben a kormányhivatal a gödi akkugyár működését vizsgálta. Az ezt lezáró határozat alapján az Átlátszó azt írta, hogy a gyár 2033-ig hatályos környezethasználati engedélyt kapott.
Ellenőrizhetetlen működés
A hatóság még szeptemberben rendelt el teljes körű környezetvédelmi felülvizsgálati eljárást a gödi akkugyár ügyében, miután a beruházás területén megépülő második gyár nagy teljesítményű hőtermelő kazánjainak üzembe helyezése előtt a Samsung nem szerezte meg a kötelező környezethasználati engedélyt. A Pest Vármegyei Kormányhivatal ugyanakkor már egy júniusi határozatában is kimondta, hogy a gödi gyár a megfelelő papírok nélkül „egységes környezethasználati engedélyezés hatálya alá tartozó tevékenységet kezdett meg és folytat”.
A cikkben kiemelték, írja ismertetésében a 24.hu, hogy a gyár évek óta nem tartja be az előírt zajhatár-értékeket, valamint talaj- és vízszennyezést ellenőrző monitoring-kútjai sem működnek.
Elviselhetetlen zaj
Ami a zajproblémát illeti: több mint nyolcvan zajkeltő forrásból kettőnek az éjszakai működését ugyan felfüggesztették, a zaj azonban a gödiek tapasztalata szerint egyáltalán nem csökkent – a gyár pedig továbbra is éjjel-nappal üzemelhet. A kormányhivatal döntése szerint elegendő, ha a Samsung Zrt. a jövőben teljesíti a szabályszerű működésre vonatkozó feltételeket – írták.
A hónapokig tartó eljárás során a környezetvédelmi hatóság a lap cikke szerint a Samsung Zrt. által benyújtott adatokat és a jövőbeli, szabályosabb működésre tett ígéreteit vette figyelembe. Bár a hatóság újabb zajcsökkentésekre kötelezte a Samsung Zrt.-t, a dokumentumban azt is hozzátették, hogy a jövőbeli fejlesztések miatt a későbbiekben várhatóan újabb intézkedésekre lesz szükség. A lap a kormányhivatal Népegészségügyi Osztálya megállapítását idézve azt írja:
A korábbi zajcsökkentő intézkedések nem érték el a kívánt célt, mert a határérték túllépés továbbra is fennáll, mely az érintett ingatlanok lakóinál egészségkárosodást eredményezhet.
Szerző
Friss
- Mit nem tudhattak egy hónapja megdumcsizni? – Orbán Viktor a kirgiz miniszterelnököt fogadta a Karmelitában
- Három 4 napos és egy 5 napos hosszú hétvége vár ránk 2025-ben
- Törvény született róla: a minősített emberölés fiatalkorúak esetében sem évülhet el – Na, de visszamenőleg?
- Nagy Márton beállt a Szájer-Várkonyi-tankerületi vezetők-Tóth Gabi sorba: Ő lett a HVG 2024-es citromdíjasa
- Orbán Viktor veje behúzta a volt tévészékházat (is)
- 50 milliót ad a közösből a nevünkben az NFI, hogy dramatizált dokumentumfilm készüljön Zalatnay Saroltáról
- Önt is érdekli az Orbán família vagyonnyilatkozata, vagy csak Magyar Pétert?
- Horoszkóp azoknak, aki szeretnének túllátni a karácsony napjain
- David Pressman: ez egy rendkívüli ország, és egy olyan ország is, ahol a demokráciát a kleptokrácia teszi próbára
- Sehol a Fülöp-Csizi-Cséplőné-Menczer fidesz-kommandó? – érdeklődött egy hozzászóló Szentkirályi gyermekotthon-látogatása kapcsán