Sport
Budapestre jönnek a vizek királyai – Rövidpályás úszó-világbajnokság
December 10-én rajtol a budapesti Duna Arénában a rövid pályás úszó-világbajnokság, melyen indul majd a sportág több királya így Léon Marchand és a magyar Kós Hubert is.
A hazai rendezésű csúcsesemény legnevesebb hazai résztvevője az olimpiai bajnok Kós Hubert lehet. Az Egyesült Államokban a legendás Bob Bowman irányításával készülő klasszis nemrég egy kisebb sérülést szedett össze, de már teljes értékű munkát végez.
Kós sérülése
„Már a kezem sem hátráltat, amit sajnos csúnyán megégettem még szeptemberben, szerintem jobban, mint azt a lazacszeletet, amit a srácokkal próbáltunk megsütni”
– idézte az olimpiai bajnokot a magyar szövetség hétfői közleménye.
Szántó Dávid, a szervezőbizottság operatív vezetője kiemelte, egyre gyorsabban fogynak a belépők az eseményre, az utolsó szektorokat nyitják már meg a jegyvásárlók előtt.
Hozzátette, a vb-n az előzetes regisztrációk alapján több mint 180 ország versenyzőinek a részvétele várható.
Az eseményre már több világnagyság jelezte érkezését, köztük a párizsi olimpia legnagyobb sztárja, Léon Marchand, aki négy aranyat nyert a számára hazai játékokon. A 22 éves francia úszónak kellemes emlékei lehetnek a Duna Arénáról, itt robbant be a világelitbe a 2022-es nagymedencés világbajnokságon.
<<< Olvass minket a Google hírei között is! >>>
… mert mindenki lehet önkéntes!
Találkozzunk az úszó világbajnokságon!
Várunk Téged is: MTSE Önkéntes és Fenntarthatósági Irodája.
Szerző
Friss
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén
- Orbán másodlagos frissességű traktorozása újrahasznosítva
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról
- Orbán és csapata utolsó rohama: ikszelj magyar, a túlélésedért – Ellenjavallat: olvass a Fidesz-sorok között
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti