Banánköztársaság
Büdös öndicséret, mocskolódó uszítás, „keresztényfasiszta” handabanda
Ezt tudta produkálni – hiszen nem adhatott mást, csak mi lényege – a hatalmon lévő bűnszervezet. Hitler, Sztálin, Rákosi, Ceausescu mögött sem volt több zászló…
Nem fogok sokat idézni;
budapestbeacon.com
a neten ki-ki megtalálhat mindent. Ám Deutsch Tamás szövegét nem hagyhatom ki:
Soros György tervének megvalósításáért a bevándorláspárti pártok bármit készek megtenni…
Mindegy, mik a tények és a valóság, mit mond a jog, az igazság, csak az történhet, amit ők gondolnak…
Nettó politikai lincselést hajtottak végre Trócsányi Lászlón, melyet politikai verőlegények és verőleányok hajtottak végre.
Tróger duma
Azt gondolom, hogy ez az a hang, amelyért Deutschot és pártját ki kellene hajítani „Brüsszelből”, mint macskát szarni.
Persze, egyáltalán nem különbözik ez a tróger duma attól, amit Orbán enged meg magának. Az egész öntömjénező, nárcisztikus és eszelős dicshimnuszból és „keresztényfasiszta” fenyegetőzésből csak néhány dologra térek ki.
„A magyar emberek” nevében közölte: nem akarunk kevert nép lenni. Ez a szöveg nettó baromság, de hatásos az elhülyített-megvadított, köpködő hívek körében. Ami tán a leginkább fölháborító: az az alak pofázik „a magyar emberekről”, aki példátlan megosztottságot teremtett, s azt folyamatosan újra és újra megteremti, gyűlölködéssel telíti. A magyar társadalom kevesebb mint felének támogatását bírja (épp eléggé borzasztó ez is), de a többieket nem tekinti létezőknek – eltekintve az uszítás célpontjául állított ellenzékiektől.
„Kiegyezési ajánlat”
Orbán uralma alatt az itthoni „magyarok” létszáma 3 millió alá csökkent – Trianon ehhez képest igazán semmiség!
„Kiegyezési ajánlatot” tett Nyugat-Európának: megengedi, hogy ott a maguk normái szerint éljenek, cserében azt kívánja, hagyják „a magyarokat” békében élni „új”, „kereszténydemokrata” államukban; abban, amelyben van „demokrácia”, de nincs „liberalizmus”…
Orbán egyik titka kétségkívül az a nyelvi erőszak, nyelvi banditizmus, amelyet például a „liberalizmus” szóval elkövet. Meg az állandó, értelmes ember számára egy idő után követhetetlenné váló nagypofájú handabandázás.
A „kiegyezés” előfeltétele tehát „egymás kölcsönös elfogadása”. Az orbáni dumában ez azt jelenti, hogy – legalábbis egy ideig – a nyugatiak tőle élhetnek liberális demokráciában, hiszen az ottani kereszténydemokraták is annak nevezik, de hagyjanak minket „új modellt” építeni: tehát ne pofázzanak bele a dolgainkba.
Az EU alapértékeinek fölmondása
Mindez nem jelent kevesebbet, mint az Európai Unió alapértékeinek fölmondását, általános érvényességük tagadását. Tagadja a sajtó szabadságát, a fékek és ellensúlyok egész rendszerét stb.; miközben azt hazudja, hogy az EU-ban megszűnt a nézetek sokszínűsége, itthon mindent elkövet, hogy azt nálunk szüntesse meg. Egyáltalán: mindazt, amivel ellenfeleit vádolja, maga követi el, vihogva.
A polgári demokratikus jogállam általánosan érvényes elvei Orbániában gúny és köpködés tárgyai. S az EU finanszírozza a gúnyolódást és köpködést… Eltűri azt a pofátlan, arrogáns hangot is, amelyet ez a kültelki banda megenged magának.
Orbán ezúttal valamelyest konkretizálta az egy ideje általa szorgalmasan emlegetett „keresztény szabadság” mibenlétét. Annak leírása olvasható Bauer Tamás jegyzetében. Az ott olvashatókhoz annyit fűzök hozzá, hogy a „Vezér” szavai fenyegetőek, tartalmukat tekintve leginkább tán „keresztényfasisztának” nevezhetők. Mindenesetre a nem bigottan fundamentalista hívek, a más vallásúak és az ateisták, tehát alighanem a magyar társadalom többsége számára ez a hatalomból hirdetett, újkori inkvizíciósan előadott „kereszténység” amilyen fenyegető, olyan undorító is.
Az EU-ban „túllihegik” a jogállamiság ügyét…
Volt még sok minden azon a „kongresszuson” meg utána is. Hogy mást ne mondjak, Varga Judit gazságügyi miniszter szerint az EU-ban „túllihegik” a jogállamiság ügyét… Vagy említhetem Orbán 11. parancsolatát a cinkosság megköveteléséről…
Öntelt, ugyanakkor hihetetlenül primitív is ez a társaság. Nehéz már eldönteni, ki születetten olyan elmefogyatékos, mint Németh Szilárd, Kósa Lajos; ki olyan gátlástalan, mint Kubatov; ki olyan készségesen szolgalelkű, mint Novák Katalin…
Ha valaki nem tudná: Orbán „alelnökeit” soroltam föl…
Mindegy is.
Összegyűlt a társaság, a banda, és közösen dagonyáztak saját mocskukban. Bár ez a szöveg igazságtalan a disznókhoz: ők a pocsolyában érzik jól magukat, nem hülyeségből vagy koszos haszonlesésből hemperegnek…
A „sikerért” – amit ők sikernek neveznek – mindenre képesek. Természetesen ezzel is ellenfeleiket vádolják, ám éppen ők maguk, akik orrba-szájba gyalázkodnak, fenyegetőznek, miközben kifosztják az országot. Nem állíthatom, hogy nagyon elgondolkodtak volna azon, amit bizonyos sikerekről és eszközeikről Madách vagy Ady Endre írtak.
Igaz, nem színházba járó, nem is verskedvelő a társaság.
Uszít a terrormédia
Mindenesetre Trócsányit másodszor is leszavazták (a terrormédia már uszít is)– hátha ez jelent valamit a banda jövőjét illetően is… Trócsányi reagált – a szívnek kell megszakadnia… A pofám már leszakadt:
A nyilvánvaló igazságtalanság, az átláthatóság teljes hiánya, a Szerződések szellemének és az Európai Parlament Eljárási Szabályzatának egyértelmű és szándékos megsértése, valamint a demokrácia alapvető elveinek és értékeinek be nem tartása azokra az időkre emlékezet, amelyekről azt hittem, hogy többé már nem térnek vissza
Azért a „kormány(párt)” terrormédiájáról volna még néhány szavam.
A Fidesz természetesen maga is uszít – hogy mást ne mondjak, zéró tolerancia emlegetése közben folyamatosan zsidózik-sorosozik –, de a munka jelentős részét a médiája végzi el. Az a média, amelynek megtalálhatjuk az előzményeit: a Horthy-korszak elején és végén, a nemzeti katasztrófa idején; a Rákosi-korszak sajtójában, és a kádári idők elejének lapjaiban.
A konszolidálódott Kádár-korszakban fokozatosan alakult át a sajtó nyelve, tartalma: a legkevesebb, ami elmondható róla, hogy már nem volt szokása a mindennapos uszítás.
Szennylapok birodalma
A rendszerváltás előtt és – rövid ideig – után a magyar sajtó, a legfontosabb orgánumok fénykorukat élték. Mára eljutottunk odáig, hogy a Fidesz-kormány hatalmas médiabirodalmat tart fenn mindenféle uszítás eszközeként. Hogy nem „csupán” fenntartója, hanem használója, üzeneteinek közvetítője a szennylapok e birodalma, azt jól mutatja, hogy a „kormány(párt)” gyakorlatilag csak vele áll szóba.
Nagyon nehéz elhinnem, hogy az EU-ban ezt tudják – de, sajnos, el kell hinnem, hiszen úgy tűnik, vezetőiket ez nem érdekli.
Szerző
