Kerítésen túl
Capri, a G7-ek és Ukrajna a világ válságairól tanácskozik – a NATO főtitkára is részt vesz a találkozón
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is részt vesz az iparilag legfejlettebb államokat tömörítő G7-csoport Capri szigeti külügyminiszteri értekezletén – jelentette be szerdán az olasz külügyi tárca.
Békés megoldásokon dolgoznak
A G7-ek a világban kialakult válságokról és feszültségekről tanácskoznak – írta közösségi oldalán Antonio Tajani olasz külügyminiszter. Tajani hangsúlyozta, hogy Olaszország a G7-ek soros elnökeként a békés megoldások elérésén dolgozik a
„mély feszültségekkel teli nemzetközi politikai színtéren”.
Háború Ukrajnában, közel-kelti helyzet, Irán izraeli konfliktus stb.
Kiemelt napirendi pont lesz az ukrajnai háború, a közel-keleti helyzet, különösen Irán Izrael elleni támadása fényében, valamint a Vörös-tenger térségében kialakult helyzet, ahol az Irán támogatását élvező jemeni húszi lázadók rendszeresen támadnak meg hajókat. Emellett olyan globális kérdéseket is megvitatnak, mint a kiberbiztonság, a mesterséges intelligencia és a dezinformáció elleni küzdelem.
A G7-külügyminiszterek találkozója pénteken zárul.
Lezárt légtér és tengeri útvonalak
Capri szigetén és a közeli Nápolyban a legmagasabb fokú biztonsági készültség lépett életbe a találkozó miatt. Olaszországnak ezen a részén lezárták a légteret és a tengeri útvonalakat is. Ezernégyszáz olasz biztonsági ember és rendőr – köztük mesterlövészek és tűzszerészek – vannak szolgálatban az alig több mint tíz négyzetkilométeres szigeten.
Szerző
Friss
- Unalmas… na az biztosan nem lesz! – Horoszkóp az év 5. hétvégéjére
- Hankó miniszter-közszolga: a Bokros-csomag és a ‘Ratkó-dédunokák’ meg nem születése okán nincs elég kisded Magyarországon
- Lázár János pikírten Rákosrendező-ügyben: a kormánynak az a fontos, hogy a budapestieknek jó legyen
- Bajnai Gordon: akiket érdekelnek a tények és persze a saját lelki higiéniám érdekében 3 állítás
- Én már elvesztettem a fonalat, tudja valaki, hogy mennyinél tartunk? – Heti Jusztság…
- A hülyeség nem kifizetődő – Szijjártó ez esetben ‘nem a pénzre megy…’
- Felfoghatatlan: 11-12 éves gyerekek hónapok óta brutálisan bántalmazhatták társaikat – Aki hallgat, bűnrészes…
- Már csak 4 hónapnyit kell aludni és újra ‘támad’ a CPAC Hungary, az alkalom, ahol Orbán újra ‘főszónokolhat’
- Egy a Robert De Niroról terjedő combos, hamis hír nyomában
- Pintérék nem tanulnak semmiből – Hiába volt a bombariadó rossz tapasztalata, marad a mobilszigor az iskolákban