Banánköztársaság
Cigányozás Nyíregyházán – rendőri biztosítással
Gondolom, a „parlament” normális esetben arra (is) való, hogy az ilyen botrányos események cinkos rendőri kezelésére rákérdezzenek.
„Nyíregyháza-DVSC NB2-es örökrangadó”
Viszonylag régen tapasztalt cigányozást rendeztek a „szurkolók”, illetve egy jelentős részük. Ha a nagy létszámban jelen lévő rendőrök közbeavatkoztak volna, ez az írás nem születik meg.
Ez a „tüntetés” nyilvánvalóan törvénytelen volt:
legalábbis súlyosan minősülő csoportos garázdaság, amely azért fölveti a közösség elleni izgatás gyanúját is. Tűrhetetlen az is, ami sok meccsen ismétlődőn előfordul: gyalázat, hogy ilyenkor nem állítják meg a játékot, s ha kell, nem fújják le a mérkőzést.
Na de meccsre menet, meccsről jövet az utcán, alakzatban menetelve ordítani rasszista, uszító dolgokat…
A nagy létszámban megjelent rendőröknek kötelességük lett volna közbeavatkozniuk, a cigányozás abbahagyására fölszólítaniuk, s ha az hatástalan, a törvénysértőket elő kellett volna állítaniuk, majd ellenük büntetőeljárást indítaniuk.
Ezt elmulasztották, s gyanítom, hogy ennek a törvénysértésnek sem lesz felelőse.
Nem tudom, nem tudhatom, hogyan jártak volna el, ha a „szurkolók” mondjuk zsidóznak
Azt is csak gyanítom, mit tettek volna, ha valami hibbant okból „a magyarokat” szidalmazzák. Egy dologban azonban biztosak lehetünk, és bizony régóta:
a cigányokra a gyakorlatban semmiféle „zéró tolerancia” nem vonatkozik, és ezt a mai „parlamentben” sem kéri számon senki.
Ez szégyenletes, és a jövőt, már a belátható jövőt illetően nemzeti tragédiát vetít előre.
Szerző
Friss
- Fiatalnak lenni Amerikában, Oroszországban és Magyarországon – Lehetőségek és kihívások összehasonlítása
- ‘Magyarország GDP-jének 38 százalékát Budapest termeli, ha a város megáll, azt minden magyar megérzi’
- Mészáros Lőrinc a riporter -és áttételesen az Ön- kérdésére: húzzanak haza!
- Tucker Carlson ment, Ben Shapiro jött: újabb ‘rekordnézettségű-gyanús’ Orbán-interjút készíttetett a…. (ki is?)
- A törvény mindenkire nézve egyformán kötelező!? De amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!
- Új hónap, új évszak vadiúj júniusi horoszkóp!
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik