Az alaptörvényben rögzítik majd, hogy a gyermekek testi, szellemi fejlődéséhez való joga minden más joggal szemben elsőbbséget élvez. Az LMBTQ-közösség tagjai pedig emiatt legfeljebb zárt kapuk...
A társadalmi szervezetekről szóló törvényt is átírná a Szuverenitásvédelmi Hivatal: kitalálták, hogy különbséget kellene tenni a „valódi” civil szerveződések és a politikai tevékenységet folytató közéleti szervezetek...
A szuverenitásvédelmi sóhivatal elemző, értékelő, javaslattevő és vizsgálati tevékenységet folytató autonóm államigazgatási szerv, amely bármely, a látókörébe került civil szervezettől, illetve az illetékes állami szervektől információkat...
„Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit” – legalábbis az alaptörvény szerint. A valóság azonban...
Az Alkotmánybíróság szerint alaptörvény-ellenes az olimpia rendezéséről szóló fővárosi helyi népszavazást hitelesítő kúriai végzés. A megsemmisítés oka az AB szerint az, hogy a Kúria az alaptörvénnyel...
Megvolt az idei második Alaptörvény-módosítás is: a hatályba lépése óta most már 14. alkalommal átírt szöveg könnyített a legfőbb ügyész kiválasztásán, amivel a kormánypárti kétharmad Polt...
Már csak a gombnyomogató bátrakra vár a gránitszilárdságú alaptörvény aktuális módosítás-tervezete. Tizenharmadik alkalommal módosítja az Alaptörvényt a fideszes többségű kormány, rögtön három ötletet nyújtottak be a...
Legutóbb 2022-ben esett neki a gránitszilárdságúnak az Orbán-kormány, akkor többek között a polgármester- és az európai parlamenti képviselőválasztást tették egy napra és bevezették a vármegyézést. Most...
A fizetésünk felét lenyúlja az állam, de mit ad érte? Igen keveset, beleértve a romló egészségügyi ellátást, az összeomláshoz közeli állapotba került közoktatást – válaszolhatnánk meg...