„A magyar tisztségviselők ismét azt állítják, hogy képesek megállítani a háborút, de ezek az állítások nem igazak. A valóságban a Moszkvába intézett magyar „béketeremtő” hívások után...
Emlékeznek még a tusványosi Orbán-fellépéskor mondott temérdek lufi között elhangzott „nesze semmi, fogd meg jól” mondására, amiben, amiben az általa felépített „vállalkozói piramis” legaljára -alapjára?- pozícionált...
Sokféleképpen kifejezhető az emberi szándék. Fischer Iván vezényletével ad nyilvános szabadtéri hangversenyt a Budapesti Fesztiválzenekar. A már hagyományossá vált évi egyszeri ingyenes koncertjük idén a háborúk...
Az olimpiai játékok természetüknél fogva a békéről, nem a háborúról szólnak – hangoztatta Ferenc pápa Laurent Ulrich párizsi érseknek címzett és pénteken közzétett levelében, amelyben tűzszünetet...
Zelenszkij alighanem attól tart, hogy az USA-ban visszatérhet Trump az elnökségbe, már pedig ő többször belengette, hogy visszaszólítja az Ukrajnának nyújtott segítséget ezzel teremtve meg az...
Orbán Viktor magát „békemisszionáriusnak” beállítva -persze hazai vuduzott-használatra, hiszen máshol ezt kötve hiszem, hogy bevenné bárki is- röpködi körbe az országokat, akik hajlandóak beszállni a játékába....
A hír tehát igaz volt, Orbán Viktor a Türk Tanácsba tartva beugrott Putyinhoz kvaterkázni(?). Az eddig rém titkos cuccról közösségi oldalán számolt be a miniszterelnök közösségi...
Volodimir Zelenszkij ukrán államfő sürgette szerdán Donald Trump volt amerikai elnököt, leendő republikánus elnökjelöltet, hogy mihamarabb hozza nyilvánosságra az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború gyors...
Annyira szeretnék -már csak tapasztalatszerzés okán is- egy órára elvakult Fidesz-hívő aggyal gondolkodni, hogy megértsem, miként képzelik a frenetikus békemenet és a választás után, mondjuk június...