Magyar Péter hétfői „infójában” többek között arról beszélt, hogy ismereteik szerint a kormányban a választási szabályok átírását tervezik, hogy ezzel hozzák rosszabb helyzetbe a közvélemény-kutatásokon rendre...
A mostani szombat úgy kerül majd bele a „históriás énekekbe”, mint tüntetésnap: mára hirdetett demonstrációt Bayer Zsolt a CÖF színében és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt...
A csütörtök reggel óta Magyarországon tartózkodó Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök nem bukjál, emelt fővel spacírozik városszerte, sőt, tokától-bokáig megtisztelve fogadta őt a magyar köztársasági elnök, a...
Ez elment vadászni, az meglőtte.. ártatlan kiszámolóra hajazva a végén az icipici „bátorak” megnyomják a megfelelő gombot – mintájára feltehetően kimeríti az előre megfontolt szándék gyanúját...
Július 8-án, hétfőn, 9 óra 30 perctől tart Kormányinfót a Gulyás-Vitályos páros. A rendkívüli időpontot feltehetően a nemzeti „békemisszionáriusunk” utóbbi pár napos szárnyalásai és azok eredményei,...
Két éve a Direkt36 tárta fel, hogy orosz hackerek megtámadták a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium informatikai rendszerét, ezzel számos belső és egyben érzékeny adathoz jutottak hozzá....
Szokásos csütörtöki Kormányinfóját tartja ma Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Szerdán kormányülés volt, az ott született döntéseket ismertetik.
Azt gondolhatnánk, hogy az igazán nem jelenthet gondot, ha azt kell bemutatni nemzetünk kijelöltjeinek, hogy mik azok a cuccaink, amit a világ sok táján azonosítanak velünk,...
Ahogy manapság, úgy a múltban sem volt kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára. Ha valaki, vagy valami beküzdi magát a névsorba, biztos lehet afelől, hogy az...