Novák Előd: Nem állunk ki Ukrajna területi integritása mellett!
Novák Előd (Mi Hazánk) napirend előtt az Országgyűlésben elmondta, hogy szerinte a magyar kormány állítása ellenére az ország részt vesz az ukrajnai háborúban.
Ami fontos…
Novák Előd (Mi Hazánk) napirend előtt az Országgyűlésben elmondta, hogy szerinte a magyar kormány állítása ellenére az ország részt vesz az ukrajnai háborúban.
A bekiabálásokkal, skandálással, tapssal többször megzavart rendezvény negyedik órájában egy feldühödött férfi arcul ütött egy asszonyt, aki épp azt kiabálta, hogy hallgassák meg egymást.
Rögtön az Országgyűlés őszi ülésszakának első ülésén a magyar miniszterlenök szembesülhet egy interpellációval és válaszolnia kell a korábban elbiccelt azonnali kérdésekre is.
Ahogy végig nézek rajtuk, ahogy ott állnak talpig feketében, agyon tetoválva, túlburjánzva tesztoszterontól és rendkívül kevés ésszel, behúzott pocakkal feszítve a kamerák előtt, napszemüvegben, hiszen ahhoz gyávák, hogy nyíltan vállalják fel a gyűlölködést, kezdek kétségbe esni. kezdte közösségi oldala bejegyzését Perintfalvi Rita teológus a 444.hu cikkére és fotójára reagálva.
A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) felháborodását fejezte ki a kedden, az Országgyűlés alelnökének irodájában felállított Horthy-szobor miatt, és követelte annak eltávolítását.
Az Országgyűlés határozatban utasította el a globális minimumadó bevezetésére vonatkozó európai uniós irányelv elfogadását – a dokumentumot 118 igen szavazattal, 32 ellenvoks és 6 tartózkodó szavazat mellett fogadta el a Ház.
Társadalmi és politikai vitát kezdeményez a Mi Hazánk Mozgalom arról, hogy Magyarország pályázza meg a 2036-os nyári olimpia megrendezését.