Az Index beszámolója szerint „egy 350 éve ellopott kézirat tért haza Magyarországra a New York-i ügyészség jóvoltából – jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter, aki szerint ez...
Világunk, benne a versenysport is, ellentmondásos. Annyit mondhatunk, hogy ami a nemzetközi sportélet felső vezetését illeti, régóta nagyrészt üzleti és politikai érdekek kiszolgálójává vált. Messzire távolodtunk...
Ahogy a múltban, úgy manapság sem kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára. Ha valaki, vagy valami beküzdi magát a névsorba, biztos lehet afelől, hogy az egykori televíziós mindig...
Lassan hungarikumnak számít, hogy egyre-másra csaklizzák el a kormánymegszólalók a mások által elért sikertörténeteket, ahogy Péter is. Persze kizárólag „kerítésen belüli hazai használatra”, amivel degradálják magukat...
„Felgyújtottak egy templomot Kárpátalján, az oldalára pedig azt írták: “késhegyre a magyarokat.” Kényszersorozás, emberölés, templomgyújtogatás, uszítás, megfélemlítés. Ez mind a mieinkkel, a magyarokkal történik Kárpátalján. Nem...
Donald Trump óta az Egyesült Államok legpocsékabb elnöke minden bizonnyal Donald Trump. Második ciklusának első percétől kezdve csak zavart kelt a világban, Európában, nemkülönben saját országában,...
Szerdán beszámoltunk arról, hogy a „friss-ropogós” Nagy Gábor Bálint -akit keddtől legfőbb ügyész tisztségben tartunk el- kinevezése napján nyomban feltűrte ingújját és Bedő Dávid momentumos képviselő...
„Visszatér Magyarországra a Pepsi gyártása, mostantól a hazai boltok polcain megtalálható Pepsi termékeket import helyett helyben, a Szentkirályi gyárában fogják gyártani” – jelentette be Szijjártó Péter,...
Szijjártó Péter -akit ezidő-tájt, mint külügyminisztert tartunk el- hivatala a „háborús veszélyhelyzet” és a hasonló okból gyengélkedő gazdasági mutatók és kilátások ellenére több, mint 1 milliárd...