Kerítésen innen
Csák János kulturális miniszter elrikkantotta magát
A tegnapi rendkívüli kormányifó „vendégbűvésze” Csák János kulturális és innovációs miniszter volt, aki igyekezett felülteljesíteni még Orbán Viktor elvárásait is.
Csókoltat a CSOK
A miniszter először korrekt módon felolvasta a CSOK körüli változásokat, ezekről itt olvashat bővebben, a vaj akkor kezdődött amikor arról beszélt, hogy mire jutottak Orbán és szűk köre Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikussal, a délelőtti tárgyaláson. Ez a beszámoló azt sugallta, hogy a professzor repatriált, hiszen meg sem említve fő munkahelyt a Max Planck Kvantumoptikai Intézetet amelynek igazgatója:
Krausz Ferenc professzor már Magyaroroszágon dolgozik
mondta a miniszter, márpedig ez így ebben formában nem igaz. Krausz professzornak van egy projektje itthon is valamint elvállata, egy százhuszadik „tanácsadó szervezet” Nemzeti Tudománypolitikai Tanács tagságát, de ennyi, élete és főmunkahelye ez után is Németországhoz köti.
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Hűha!
A miniszter ezek után kérdésekre válaszolt illetve igyekezett kicsúszni a válaszok alól, majd amikor ez nem ment segítségkérőn Nézett gulyás Gergelyre, aki készségesen sietett segítségére a kidolgozott patent semmit mondásokkal.
De aztán elérkezett Csák nagy pillanata, amikor egyik kormánylap arról faggatta, hogy kik és hogyan vehetik fel a CSOK-ot. Ekkor a kérdezett átment valódi alattvalóba és arról beszélt, hogy Magyaroroszág keresztény ezért is a kormány házasságpárti, és tudomásul kell venni, hogy minden családban van egy apa és egy anya, amikor azonban ebbe a magyarázatba is belegabalyodott kissé (nem csoda), menetrendszerűen befutott Gulyás miniszter bajusz alatt somolygó gondolata a nemzésről, „mint olyanról”.
Végül Csák János távozása után a kormányinfo a szokásos keretek között folytatódott.
Szerző
Friss
- Pályaválasztási horoszkóp – Mi illene hozzád, ha most kezdenéd?
- Nocsak, mi történt? Robert Fico támogatja Ukrajna EU-tagságát – Euro beszél…?
- Varga Judit és az Ő ‘vizsgaremeke’: egy fiókos TV-szekrény – Gratulálunk!
- Karácsony Gergely: a fővárosi önkormányzat megrendezi az idei Pride-ot – Rögvest reagált a kormány
- Orbán-klippel folytatódik a Szentkirályi-csomagtartós paráztatás – Ki következik, talán Sulyok köztársasági elnök?
- Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….- Frissítve!
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban