Kerítésen innen
Demján Sándor nevének visszaélésszerű felhasználása

Demján Sándor volt rendszerváltást megelő magyar gazdasági csoda egyik motorja, majd beállt Orbán Viktor követői közé és egészen addig ameddig az Orbán-kormány nem kezdte einstandolta legfontosabb „szeretett gyermekét”, ki is tartott, de ettől kezdve folyamatosan visszavonult és kivonta tőkéje javát amit később más országokban fektetett be.

Visszaélés szerű névhasználat
Hat évnek sem kellett eltelnie ahhoz, hogy a Fidesz mint egy palástot ellopja Demján Sándor nevét és elindítsa projektjét, amelyben:
negyvennyolcmilliárd forint vissza nem térítendő, eszközbeszerzési és technológiafejlesztési támogatásra pályázhatnak a mikro, kis- és középvállalatok a Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program keretében
– jelentette be Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.
Kapcsolva a Széchenyi Kártyához
A program eddig bejelentett alprogramjai közül kiemelte, hogy november 1-től 3,5 százalékra csökkent a Széchenyi Kártya Program beruházási hiteleinek kamata. A szerdán 100 milliárd forintos keretösszeggel elindított a Demján Sándor Tőkeprogramra már 50 cég adta le előregisztrációját.
Az „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Programban 5-200 millió forint összegre pályázhatnak a cégek, amit objektív kritériumok alapján fognak elbírálni. A program várhatón nagy érdeklődésre tart majd számot – tette hozzá. A cégek számára az előregisztrációval lehetőséget biztosítanak, hogy adataikat még a pályázat januári indulása előtt feltöltsék a dsprogram.hu gyűjtőoldalon keresztül elérhető felületekre.
A programot lebonyolító Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) ügyvezetője elmondta, az eszközbeszerzési program célja, hogy a hazai tulajdonú mikrocégek és kkv-k beruházási aktivitása növekedjen és termelési kapacitása magasabb hozzáadott értékű termékekkel bővüljön.
<<< Olvasd cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Igy pályázhat
A pályázatok benyújtása szakaszosan történik, az előregisztráció már december 6-án megnyílik és 2025. január 13-tól lehet majd hivatalosan benyújtani a pályázatokat, legkésőbb január 31-ig, vagy a keretösszeg kimerüléséig.
A pályázati keretösszeg 200 százalékáig fogadják be a pályázatokat, ami azt szolgálja, hogy a legjobb pályázatok kerüljenek kiválasztásra, és ne a benyújtás gyorsasága számítson. Az értékelés transzparens pontrendszer alapján történik. Ebben többek között a projekt műszaki tartalma mellett a pályázó cég gazdasági, pénzügyi mutatóit értékelik.
A kiírók arra számítanak, hogy mintegy 400-500 cég részesülhet majd támogatásban.
Szerző
Friss
- Sztrájkveszély az egészségügyben – A szervezők szerint Takács Péter vállalhatatlan választ adott nekik
- Magyar Péter titka – a magyar választók 44 százaléka hajlandó félretenni saját értékpreferenciáit, ha ez szükséges az Orbán-kormány leváltásához.
- Orbán nőügyei: hihető, hogy a migránsozást Lévai Anikó indította el? – Napi Lendvaiság…
- Tarjányi Péter: 10 perc kell ahhoz, hogy nyugodtan aludj akkor is, ha egyszer tényleg elmegy az áram
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 9., szerda
- Marika néni: „Lázár kegyelmes! Jávor Pál óta senki nem tudta oly hitelesen alakítani Mikszáth és Móricz figuráit, mint Ön…”
- Kémiai kasztrálás: megoldás vagy emberkísérlet? – Mit engedhet meg magának egy társadalom, ha valóban civilizált akar maradni
- Orbán Ráhel (és családja) menni Amerika?
- Sötét órák: a legnagyobb áramszünetek Magyarországon
- Nem mindegy, milyen ATM kerül a faluba – akár kétszer többe is kerülhet a készpénzfelvétel