Tech - Tudomány
Talán egy dinoszaurusz viszonylag friss tetemét találták meg Indiában
A dinoszaurusz alakú rejtélyes lényt egy 35 éve érintetlen területen találták. A kutatók még vizsgálják, hogy mivel lehet dolguk, a tetemet szénizotópos kormeghatározásnak is alávetik.
Rendkívül jó állapotban fennmaradt, dinoszauruszra hasonlító állat tetemét találták meg egy kis indiai városban, Jaspurban. A Daily Mail beszámolója szerint a csontokon még húsmintákat is felfedeztek, megállapítani azonban még nem sikerült, hogy milyen lényről van szó.
A maradványokra egy 35 éve érintetlen területen bukkantak rá, majd elemzésre küldték őket, hogy kiderüljön, mivel lehet dolguk. “Úgy néz ki, mint egy dinoszaurusz, de nem mondhatunk semmit, amíg az összes tesztet el nem végezzük” – mondta Dr Parag Madhukar Dhakate, az Indiai Erdészeti Szolgálat munkatársa a tetemről, amit szénizotópos kormeghatározásnak is alávetnek, hogy megtudják, melyik korszakból származik.
Az ilyen dinoszauruszok 65 millió évvel ezelőtt kihaltak
Az ehhez hasonló, ma ismert kisméretű dinoszauruszok ugyanis 65 millió évvel ezelőtt kihaltak, és az lehetetlennek tűnik, hogy a csontváz ilyen jó állapotban maradt volna fenn, anélkül, hogy fosszilizálódott volna. Az egyetlen lehetséges megoldás, hogy ha valóban dinoszauruszról van szó, akkor korábban kémiai módszerekkel konzerválták. Ebben az esetben viszont érthetetlen, hogyan került az egykori elektromos elosztóállomás helyszínére, ahol megtalálták. Más elméletek szerint azonban egy genetikai betegség miatt torzult kecske teteme lehet, és szó sincs dinoszauruszról. A paleontológusok véleménye és a kormeghatározás eredménye lehet a megoldás a rejtélyre, a vizsgálatok azonban még tartanak.
Farmosi Nóra
Szerző
Friss
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…
- Tarjányi Péter: ultimátum Moszkvának, de mi lesz, ha Putyin nemet mond, és ez miért lehet rossz nekünk?
- Nemzeti védjegybejelentett lett a Digitális Polgári Kör – ha valakinek szándékában állt volna lenyúlni….
- Kevin Spacey újra reflektorfényben, de a múlt árnyai még mindig követik – Mozgalom a Hollywoodi visszatéréséért