Banánköztársaság
Dobrev Klára: a baloldaliaknak, szociáldemokratáknak fontos feladatuk választ adni a társadalmi szorongásokra
A baloldaliaknak, a szociáldemokratáknak az a feladata, hogy választ adjanak a szorongásokra, a bizonytalanságokra – mondta Dobrev Klára a Demokratikus Koalíció EP-képviselője szombaton.
A baloldaliaknak, a szociáldemokratáknak az a feladata, hogy választ adjanak a szorongásokra, a bizonytalanságokra – mondta Dobrev Klára a Demokratikus Koalíció EP-képviselője szombaton Budapesten egy rendezvényen, amelyet online is közvetítettek.
A válaszadás kötelezettségéről
Dobrev Klára „A szociáldemokrácia, a szélsőjobboldal és a populizmus jövője Európában és Magyarországon” című konferencián arról beszélt: az utóbbi időben sokszor hallani, hogy a szociáldemokrácia válságban van, és egyre erősödik a jobboldali populizmus. Úgy fogalmazott: amikor általánosságban beszélnek a radikális jobboldal, a populizmus, az illiberalizmus veszélyéről, akkor nem csak a baloldal van válságban, mert a hagyományos konzervatív pártok is hasonló nehézségekkel küzdenek.
A II. világháború óta most először, az elmúlt évtizedben jelent meg igazán tömeges veszélyként a jobboldali populizmus, a radikalizmus, az illiberalizmus
– mutatott rá. Leszögezte, nekik azonban azzal kell foglalkozniuk, miért érzik úgy milliók, hogy például a baloldaltól nem kapnak tisztességes, megnyugtató válaszokat a saját életükre, a problémáikra, a szorongásaikra.
Az élet öt, vagy tíz év múlva sem lesz könnyebb
Az EP-képviselő kifejtette, hogy XX. század második felében Európában „uralkodóvá vált” a biztonság, az igazságosság, az egyenlőség, de ez az utóbbi évtizedekben megváltozott. Ma emberek milliói tapasztalják, hogy az életük nem lesz könnyebb öt vagy tíz év múlva, a fiatalok pedig azt látják, hogy az ő életük bizonytalanabb és kilátástalanabb, mint szüleiké vagy nagyszüleiké volt. Ehhez hozzájárulnak a minket körbevevő bizonytalanságok is, legyen szó akár a klímakatasztrófától, a digitalizációtól vagy a mesterséges intelligenciától való szorongásokról – érvelt.
A baloldal, a szociáldemokraták céljai nem változtak, mert egy sokkal tisztességesebb, egyenlőbb, igazságosabb társadalmat szeretnének
– szögezte le Dobrev Klára. Hozzátette, az ideológiájuk sem változott, úgy gondolják, hogy az államnak a gyengék, a kiszolgáltatottak oldalára kell állnia, ott kell beavatkoznia, ahol igazságtalanság történik. Hangsúlyozta, hogy a baloldaliaknak az embereket, a bérből és fizetésből élőket, a kisvállalkozókat, a kényszervállalkozókat, a kisnyugdíjasokat kell megvédeniük.
Az emberek kiszolgáltatottabbak, magányosabbak, széttörtek a hagyományos, például a munkahelyi közösségek, kevesebb a lehetőség, hogy közösen képviseljék az érdekeiket
– hívta fel a figyelmet a politikus.
A baloldaliaknak, a szociáldemokratáknak ezért az a feladatuk, hogy megpróbálják újraszervezni ezeket a közösségeket, és képviseljék azokat, akiknek „a hangja gyengébb ebben a világban”
– foglalta össze mondanivalóját.
Szerző
Friss
- Balázs, nem érted, hogy nincs rád fizetőképes kereslet? – érdeklődött névrokona politikai igazgatójától egykommentelő
- Magyar Péter dumcsizna, Orbán Viktor inkább marad a „most jöttem…”- variációja mellett
- Szanyi Tibor: hiénák
- Vigyázz, kész, Oktoberfest! – Sör-vonulás Münchenen át
- Gyászos 168 óra vár a jövő héten a balatoni pontyokra
- Röviden, de keményen: két magyar miniszterelnök közelít a gáthoz! Az egyik Orbán Viktor, a másik egy úr
- Itt van, elkészült, szippantsa: vegye-vigye a régen várt Fradi-szagot
- A manóba! Juszt László kitartó érdeklődésére válasz érkezett….
- A nap híre Orbán Viktortól! – Végre valami jó
- Szijjártó és a számok nem jó haverok – Szombati nagyotmondás….