Kerítésen innen
Dr. Polt Péter legfőbb ügyész videóüzenetet küldött
Dr. Polt Péter legfőbb ügyész benyújtotta az Országgyűlésnek az ügyészi szervezet munkájáról szóló éves beszámolóját, amelynek legfontosabb megállapításait videóüzenetben foglalta össze.
Dr. Polt Péter legfőbb ügyész benyújtotta az Országgyűlésnek az ügyészi szervezet munkájáról szóló éves beszámolóját, amelynek legfontosabb megállapításait videóüzenetben foglalta össze.
2021-ben az ügyészség a vádemelések 74,5%-ában büntetővégzés meghozatalára tett indítványt
Dr. Polt Péter legfőbb ügyész a videóüzenetében kiemelte, hogy a tavalyi év – amelyben Magyarország Ügyészsége a fennállásának 150. évfordulóját ünnepelte – a munkaszervezés szempontjából a 2020-as esztendőre hasonlított. Egy sor, a pandémia miatt bevezetett intézkedés hatályos maradt és a gyakorlat azt igazolta, hogy ezek közül néhányat – a törvényes kereteket, a jogállamisági kritériumokat betartva – hosszú távon is érdemes fenntartani.
Ezekben az eljárásokban a bíróság – a törvényi feltételek fennállása esetén – az iratok alapján hoz ügydöntő határozatot. Ez a megoldás nem sérti a tisztességes eljárás elvét, hiszen – az ügyészség mellett – a terhelt és a védő is tárgyalás tartását kérheti, ha nem ért egyet a határozatban foglaltakkal.
Hasonlóan fontos, az eljárásokat gyorsító eszköz az úgynevezett „mértékes indítvány” alkalmazása, vagyis amikor az ügyészség indítványt tesz a joghátrány konkrét mértékére arra az esetre, ha a terhelt a bűnösségét az előkészítő ülésen beismeri, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról. A tapasztalat azt mutatja, hogy a számszerű formában megfogalmazott várható büntetés beismerésre ösztönzi a vádlottakat. 2021-ben a bíróság csaknem tízezer terhelt beismerő vallomását fogadta el előkészítő ülésen.
Az ügyészség munkájának megítélése szempontjából kiemelkedő mutató, hogy tavaly a bíróságok a vádlottak 87,9%-át érintően minden tekintetben az ügyészi váddal egyező döntést hoztak. Az ügyészi munka szakszerűségét jelzi, hogy a bíróság döntései ilyen arányban igazolták vissza a szakmai álláspontunkat.
Fontos kiemelni, hogy tavaly 5,2%-kal, tíz év alatt pedig a harmadára csökkent a regisztrált bűncselekmények száma.
Külön örvendetes, hogy a társadalomra nézve legveszélyesebb, élet elleni cselekmények száma, némi megtorpanás után, 2021-ben ismét csökkent. Ugyanakkor az olyan cselekmények, mint az embercsempészés, illetve az információs rendszer vagy adat megsértése, gyakoribbá váltak az elmúlt évben.
A gazdasági bűncselekmények szignifikánsan nem változtak
Jellemző e bűncselekményekre a bonyolult ténybeli és jogi megítélés, amely az eljáró ügyészektől speciális szakmai felkészültséget és alapos, precíz munkát igényel.
A tavalyi évről benyújtott beszámoló részletesen foglalkozik a korrupció kérdésével. Ezzel összefüggésben nem szabad megfeledkezni arról, hogy Magyarország korrupciós helyzetének szubjektív – percepciós, érzékelési felméréseken alapuló – megítélése korántsem azonos az objektív tényekkel. A korrupciót jelző objektív adatok azt mutatják, hogy Magyarország helyzete – az egészségügyi szektort leszámítva – nem tér el az Európai Unió tagállamaiban tapasztalható átlagtól.
A társadalmi igényekkel összhangban, egyre fontosabb az ügyészség közérdekvédelmi tevékenysége. 2021-ben az előző évhez képest mintegy 20%-kal nőtt az iktatott esetek száma. Külön érdemes kiemelni a megduplázódott számú környezetvédelmi ügyeket, amelyekben az ügyészek szorosan együttműködnek a környezetvédelmi hatóságokkal, illetve szükség esetén a büntetőjogi szakággal. Ugyancsak felértékelődött az ügyészség fogyasztóvédelemmel összefüggő tevékenysége, mint ahogy nőttek a gyermek-, ifjúság- és családvédelem területére tartozó intézkedései.
Ahogy a korábbi években, továbbra is kiválóak az ügyészség nemzetközi kapcsolatai
Külön kiemelést érdemel az Európai Csalás Elleni Hivatallal (OLAF) való együttműködés. 2021-ben az OLAF két igazságügyi ajánlást tett a magyar ügyészségnek. Mindkét esetben az ajánlás a már folyamatban lévő nyomozásban került értékelésre. Az OLAF egyre többször olyan ügyben tesz igazságügyi ajánlást, amelyben már folyik hazánkban nyomozás. Évről évre folyamatosan csökken az OLAF magyar ügyészséghez eljuttatott igazságügyi ajánlásainak a száma. Megállapítható, hogy minden igazságügyi ajánlást nyomozás követ Magyarországon. Az OLAF legutóbbi, 2021-re vonatkozó éves jelentéséből kitűnik, hogy a magyar ügyészség az elmúlt öt évben az OLAF ügyek 67 %-ában emelt vádat. Ez a szám kimagasló eredmény, hiszen közel a duplája a 35%-os uniós átlagnak. Ide kapcsolódó fontos fejlemény, hogy a magyar ügyészség és az OLAF 2022 februárjában munkamegállapodásban erősítette meg az eddig is kiváló együttműködését.
Ugyancsak jó munkakapcsolatot sikerült kialakítani az Európai Ügyészséggel (EPPO) is, 2021 áprilisában – a korábban megkezdett egyeztetések eredményeként, a nem csatlakozott országok közül elsőként és eddig egyedüliként – a magyar legfőbb ügyész és az Európai Ügyészség főügyésze aláírta a két intézmény közötti együttműködési megállapodást.
Dr. Polt Péter utalt rá, hogy a járvány mellett, az idén februárban kezdődött háború és az energiaválság következményei is nehezítik a mindennapjainkat. Ezzel kapcsolatban a legfőbb ügyész kiemelte, hogy „az ügyészség vezetése azon dolgozik, hogy a szervezet a lehető leggyorsabban tudjon alkalmazkodni a változó körülményekhez, a szakmai munka feltételei biztosítottak legyenek és minden munkatársunk érezze azt az erőt, biztonságot, amit egy több mint 150 éves szervezet képes nyújtani. Sikerünk záloga a közös munka, egymás támogatása.”
Friss híreink
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat